Rebrov öröksége

Peter Stöger és a jelenlegi Fradi nem kerülheti el az összehasonlítást Szergej Rebrov eredményeivel.

2021. 10. 21. 9:35
null
Budapest 20210824 Labdarúgás 2021 Bajnokok Ligája BL selejtezõ Ferencváros FTC Young Boys Fotó Szabó Miklós Nemzeti Sport Peter Stöger Fotó: Szabó Miklós/ Nemzeti Sport
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Bajban a Fradi.” „Rebrovval másként lenne.” „Stöger alatt forrósodik a kispad.” Üzenetek a baráti csoportból a Celtic–Ferencváros mérkőzés után.

Tényleg ilyen nagy lenne a baj?

Nem hinném. Távolodjunk el kicsit a 2-0-s vereséggel zárult glasgow-i mérkőzéstől. A Fradi zsinórban a harmadik évben érte el valamelyik nemzetközi sorozat főtábláját. Idén ugyan nem a Bajnokok Ligájában, „csak” az Európa-ligában, de hogy egyáltalán idáig eljusson, ahhoz is kellett egy komoly bravúr, a Sparta Prága kiverése. A csapat az El csoportkörében három, nála magasabban jegyzett ellenféllel, a német Leverkusennel, a spanyol Betisszel és a skót Celtickel került össze, ebben a társaságban minden idegenbeli pont bravúr, a hazai pedig siker. Eddig ez nem jött össze, de hát ez a papírforma. A Ferencváros továbbá az NB I-ben ugyan elszenvedett két váratlan vereséget – egyaránt hazai pályán a Kisvárdától és a ZTE-től –, de így is második, sőt a vesztett pontok alapján az első.

Pánikról tehát szó nem lehet. Mégis van valami, ami nyomaszthatja a csapatot vezetőedzőjével egyetemben. Szergej Rebrov öröksége.

A Fradi két éve szintén az Európa-liga, egy éve pedig a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt. A BL nyilván más kávéház, a magyar bajnoki csúcstartónak sok reménye nem lehetett a Barcelona, a Juventus és a Dinamo Kijev ellen, de nem maradt pont nélkül, s Torinóban néhány perc híján bravúros döntetlent játszott. Két éve az El-ben az Espanyol, a Szpartak Moszkva és a Ludogorec volt az FTC ellenfele, s a Fradi a hatodik (utolsó) fordulóban a továbbjutásért lépett pályára Razgradban, végül hét ponttal lett harmadik.

Ettől bizony most messze került. A televíziós szakértő szerint azért, mert Ihor Haratin távozásával meggyengült a középpálya, de ez sületlenség, Haratin jól felfogott érdekből távozott, a posztján van nála jobb Laidouni személyében, nem akart a kispadra szorulni, miként az tavasszal már megesett vele néhányszor.

A Ferencváros kerete két év alatt is sokat erősödött, ami pénzben is jól kifejezhető, a Transfermarkt nevű szaklap szerint két év alatt lényegében megduplázódott az értéke, 21,9 millió euróról 40,35 euróra ugrott.

Tisztelet néhány kivételnek, szerdán fásultan mozgott az egész csapat. Ennek okára kell magyarázatot találni. Egy éve is akadt ilyen meccs, a Juventus elleni hazai találkozó. S ha már olasz foci, a Milan hét év után szerepelhet ismét a BL-ben. Ehhez – is – mérjük az igényeket.

A „visszavágón” azért muszáj lesz legyőzni a Celticet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.