Véget ért az újpesti szégyensorozat, megvan az első győzelem

Az NB I tizedik fordulójában megszerezte idénybeli első győzelmét az Újpest, amely hazai pályán, emberhátrányban játszva, 1-0-ra győzte le a Fehérvár együttesét.

Magyar Nemzet
2021. 10. 22. 22:00
KATONA Tams
Labdarúgó NB I - Újpest FC-MOL Fehérvár FC Fotó: Szigetváry Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Olyan az Újpest, mint a bokszoló, akit többször leküldtek már a padlóra, de még mindig áll.” Ezzel a hasonlattal jellemezte az ellenfélt a Fehérvár vezetőedzője, Szabics Imre a mérkőzése előtt. Az általa felvázolt képnél maradva, az Újpestre már rászámoltak kilencet, ugyanis egyetlen csapatként a mezőnyben, kilenc forduló alatt egyszer sem tudott győzni.

A tizedik nyeretlen meccs igazi KO lett volna – olyasmi, ami 1955 óta nem történt meg velük. Akkor a Bp. Dózsa az első 11 bajnokin át volt képtelen nyerni: ötször ikszelt és hatszor kikapott, pedig a legendás Szusza Ferenc is a csapat tagja volt.

Hozzá fogható ikonjai a mai Újpestnek nincsenek, a lila-fehér szurkolóknak most a korábbi örmény gólkirály Mory Konéban kellett bízniuk, aki a szeptember végi szerződtetése óta először volt kezdő a csapatban. Szegénynek nem tartott sokáig a meccs, már a 18. percben lecserélték taktikai okból, mivel addigra emberhátrányba került az Újpest.

A 11. percben Pauljevics rúgott oda Negónak. A játékvezető először sárga lapot adott a durva megmozdulásért, de aztán visszanézte az esetet, majd pirosra súlyosbította az ítéletet.

A színvonal addig sem volt túl magas, a kiállítás után az Újpestnek legalább lett mentsége a visszafogott teljesítményre, de a Fehérvár sem tudott felpörögni, gól nélkül zárult az első félidő.

Szünet után meglepetésre az Újpest veszélyeztetett, Beridze két percen belül kétszer lódult meg veszélyesen, másodjára büntetőre játszott, hiába. Az 51. percben azonban így is megszerezte a vezetést az Újpest, amihez a Fehérvár óriási hibája kellett. Bamgboye labdát vesztett a lilák térfelén, az előrevágott labdánál Muszliu bizonytalankodott, így Csongvai élt a lehetőséggel, a kapus mellett ellépve, 11 méterről az üres kapuba gurított. 1–0

Az Újpest ezután tette, amit tennie kellett, szervezetten védekezett, a Fehérvárból azonban továbbra is hiányzott az erő. Nem jutott el tízig a számolás, elmaradt a KO, az Újpest kilenc nyeretlen meccs után megszerezte az első győzelmét az idényben.

A gyengén játszó Fehérvár így maradt a hatodik a tabellán, az Újpest meg utolsó, de négy helyett már hét ponttal.

Borítókép: Szigetváry Zsolt / MTI

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.