Lélegeztetőgépre került egy magyar olimpiai bajnok

Információnk szerint Csollány Szilveszter elkapta a koronavírust, az állapota súlyos.

Munkatársunktól
2021. 12. 06. 17:02
Csollány Szilveszter állapota továbbra is válságos Fotó: Árvai Károly Forrás: Nemzeti Sport
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapunk információi szerint megfertőződött a koronavírussal; az 51 éves, a versenyzéstől 2003-ban visszavonult, olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász kórházban van, az állapota súlyos, lélegeztetőgépre került.

A Magyar Nemzet november 23-án telefonon kereste Csollány Szilvesztert, azon a héten vele szerettük volna elkészíteni a szokásos szombati interjúnkat, ekkor azt mondta, hogy örömmel áll a rendelkezésünkre, de egy hét türelmet kér, mert gyengélkedik. Múlt hétfőn csak sms-ben reagált a megkeresésünkre, azt üzente, hogy továbbra sem tud nyilatkozni, mert kórházba került. A mai megkeresésünkre nem válaszolt, délután pedig arról értesültünk, hogy súlyos állapotban van kórházban. Információink szerint először Sopronban kezelték, majd Budapestre szállították.

Érdeklődésünkre a Magyar Tornaszövetség azt válaszolta, hogy a Csollány Szilveszter állapotával kapcsolatos információkat sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánják.

Csollány Szilveszter az utóbbi időben, megbetegedése előtt edzőként dolgozott Ausztriában.

Borítókép: Csollány Szilveszter (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.