Válogatott játékosunknak 750 ezer forintja bánja a tévéinterjút + videó

Hári János, a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongozója 750 ezer forintos bírságot kapott, mert a vasárnapi Magyar Kupa-döntő harmadszünetében egy tévéinterjúban csalással vádolta meg az egyik játékvezetőt.

Magyar Nemzet
2023. 02. 02. 18:22
null
Fotó: Soos Attila Etele
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) fegyelmi bizottsága ma hozta meg ítéletét, amely ellen tizenöt napon belül lehet fellebbezni. Amint az MJSZ honlapján olvasható: a testület a bizonyítékokat és nyilatkozatokat értékelve tényként állapította meg, hogy Hári János különösen súlyos fegyelmi vétséget követett el, amikor a mérkőzés hivatalos személyét, személyeit nagy nyilvánosság előtt sértegette, s őket nyilvánvaló részrehajlással vádolta.

A bizottság súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a játékos csapatának kapitánya, a válogatott tagja, ily módon magatartásával irányt, példát kell mutatnia a jégkorongsport minden résztvevője számára. Szintén súlyosbító körülményként értékelte, hogy sportszerűtlen magatartását a televízió nagy nyilvánossága előtt követte el, a hazai jégkorong egyik legnagyobb rendezvényén, a Magyar Kupa döntőjén. Enyhítő körülmény volt, hogy a játékos korábban nem állt eljárás alatt, hasonló fegyelmi vétséget nem követett el. A bizottság a döntéshozatal során figyelembe vette, hogy Hári János klubjának honlapján megjelent nyilatkozatában közölte: tisztában van tettének súlyával és magatartásának lehetséges következményeivel. Ezenkívül a csatár elnézést kért viselkedéséért.

Az ominózus nyilatkozat ITT tekinthető meg.

– A bírók kicsit próbálják elcsalni a meccset, de ezt már megszoktuk a Sós Danitól, úgyhogy ez sem zavar minket túlságosan – mondta higgadtan az M4 Sport kamerája előtt Hári János.

A Hydro Fehérvár AV19 honlapján Hári János az alábbi nyilatkozatot tette:

„Az eset után privát üzenetben már elnézést kértem az érintett játékvezetőtől, hiszen a mérkőzés hevében adott nyilatkozatra visszatekintve elismerem, hogy a szóhasználatom nem volt megfelelő. Tisztában vagyok vele, hogy a mérkőzés játékvezetőinek bírálata milyen következménnyel jár, és úgy gondolom, kötelességem elnézést kérni minden érintettől, akit a véleményemmel megbántottam.”

Az MK-döntőben a Budapest JAHC büntetőkkel diadalmaskodott az osztrák ligában érdekelt Hydro Fehérvár AV19 felett.

Magyar Kupa, döntő: Budapest JAHC–Hydro Fehérvár AV19 3-2 (1-0, 0-2, 1-0, 0-0), büntetők után, gólszerzők: Schlekmann (4.), Galoha (45.), illetve Sarauer (26.), Hári (33.).

Borítókép: Hári János megbánta a szavait (Forrás: Fehervarav19.hu)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.