A kívülálló: filmre vitték Fuchs Jenő életét

Magyar Nemzet
2019. 10. 30. 16:07
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fuchs Jenő, az első ember – egy kívülálló története címmel kedden bemutatták az első magyar olimpiai bajnok vívóról szóló dokumentumfilmet.

A vetítésen egykori és mai vívók – köztük a júliusi budapesti világbajnokságon ezüstérmes kardcsapat két tagja, Decsi Tamás és Gémesi Csanád, valamint a csapatban olimpiai bronzérmes Rédli András párbajtőröző – is részt vettek. A Magyar Média Mecenatúra, a Magyar Vívószövetség, a Budapesti Értéktőzsde, a Budapesti Zsidó Hitközség és a Dohány Alapítvány támogatásával a GreenPictures által készített filmmel az alkotók méltó emléket kívántak állítani az 1908-ban és 1912-ben egyéniben és csapatban is győztes, tehát négyszeres olimpiai bajnok vívónak.

A film producere, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kiss Gergely elmondta, az alkotással Fuchs emléke mellett a példátlanul sikeres magyar vívósport iránti tiszteletüket is igyekeztek kifejezni. Fuchs Jenő versenyzőként összeférhetetlen ember hírében állt, később azonban felelős állást töltött be, ő volt a Budapesti Áru- és Értéktőzsde titkára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.