A közönségvonzás párosul az eredményességgel

Amikor közel két éve kényszerű okokból visszautasította a Sepsi OSK hívását, megfogadta: ha lesz még egy hasonló alkalom, igennel válaszol rá. A háromszéki csapat élére egy hete kinevezett, székelyudvarhelyi születésű László Csaba nem szeretné alább adni a hatodik helyezésnél, annál, amelyen az együttest átvette.

2019. 06. 05. 10:36
null
Hazai pályán alkothat a világvándor szakember Fotó: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ha teljesen őszinte akarok lenni, sokat segített a döntésemben, hogy a Legia Warszawa, amellyel ugyancsak tárgyalásban voltam, néhány napja jelezte: a jelenlegi edző szerződésének meghosszabbítása mellett döntött – kezdi a Sepsi OSK új szakvezetője, hozzátéve, hogy további álláslehetőségek már semmiképpen nem befolyásolták a döntésében. Úgy érzi, pályája újabb fontos állomásához érkezett, a korábbiak közül elsősorban a magyar válogatottnál, a Ferencvárosnál, majd a Dunaszerdahelyen végzett munkáját érezte hasonlónak, hiszen az említett együttesek a magyarság szimbolikus csapatai közé tartoznak.

Nehéz, göröngyös útra számít Háromszéken, annak ellenére, hogy az együttes a román bajnokság felsőházában, a hatodik helyen fejezte be a bajnokságot, ám a történelmi siker ellenére szétesett a csapat, a közönség egy része elpártolt tőle.

– Pályafutásom során többnyire padlón lévő csapatokat kellett átvennem. Az FTC ugyan címvédő volt, amikor oda szerződtem, mégis morálisan szétesett csapathoz érkeztem, amelyet újra fel kellett építeni. Ugandában az volt a kérés felém, hogy az ország teljesen szétvert futballját foglaljam rendszerbe, közben meg a válogatott jusson ki az Afrika-kupára. Skóciába érkezésemkor a Hearts of Midlothian az utolsó előtti helyen kullogott, a tulajdonos viszont arról álmodott, hogy a csapata ott legyen a Celtic és a Rangers nyomában. Amikor eljöttem, a Hearts a bajnokság harmadik helyén állt – sorolja, mintegy bizonyítandó, hogy nem szokatlanok számára a meredek feladatok. Azt állítja, hogy igazából csak a DAC-tól való távozását élte meg némi keserűséggel, meggyőződése, hogy egy-két erősítéssel nem csak a harmadik helyig juthatott volna az utolsó előtti helyezettként átvett csallóközi együttessel.

Hazai pályán alkothat a világvándor szakember
Fotó: Éberling András

A Sepsi OSK-nál rá váró feladatot nagy kihívásnak tekinti, nem szeretné alább adni, de azzal sem lenne elégedetlen, ha egy év múlva egy 7–8. helyen végző, de stabil, szakmailag előrelépő együttes edzőjének tudhatja magát. A fél csapat kicserélődik, sőt az edző a maradók szerződésének átértékelését is indokoltnak tartja. A feladat morális részét tekinti a nehezebbnek. – Az egész Székelyföldet szimbolizáljuk, a számszerű eredmények mellett pedig az adott rendszer keretein belül kell megfelelnünk jogos identitásbeli elvárásoknak – fogalmaz. A morális rendteremtés érdekében a fegyelmezéstől sem riad vissza, a tiszteletért tiszteletet vár cserébe.

Hogy nyugat-európai futballon szocializálódott szakemberként milyen ritmusban lesz képes meghonosítani az általa a siker kulcsának tekintett felkészülési rendszereket és eszközöket, azt az élet is szabályozza majd, de ígéri, következetes lesz: – Mindig győzelemre fogom felkészíteni a csapatomat, miközben tisztában vagyok azzal, hogy minden meccset nem lehet megnyerni. Viszont ha egy vesztes meccs végén is úgy jövünk le a pályáról, hogy a közönség megtapsol bennünket, akkor közel járunk a céljaink eléréséhez.

Diószegi László, a Sepsi OSK tulajdonos-elnökének meggyőződése, hogy László Csaba személyében megtalálta azt az embert, akinek révén tovább erősödhet a Sepsi OSK székelyföldi identitása, ugyanakkor a közönség elvárásai­val párhuzamosan az eredményességi szempontoknak is képes megfelelni. Ezzel látszik egybecsengeni László Csaba végszava is: – Olyan csapatot szeretnék építeni, amelynek meccseire az OSK közönsége bármilyen körülmények között érdemesnek tartja kimenni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.