A női és a férfi címvédő elköszönt a US Opentől

2019. 09. 03. 11:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ilyen is ritkán fordul elő: Novak Djokovicsot kifütyülték. A világranglistát vezető szerb klasszis az első helyen kiemeltként versenyzett a US Openen, az első mérkőzésén megsérült a válla, majd a következő kettőt játszmavesztés nélkül megnyerte. Így jutott el a legjobb tizenhatig, ahol a szenzációs formában teniszező svájci Stan Wawrinka volt az ellenfele. Djokovics két szettet elveszített, szemlátomást olykor kínlódott, majd a harmadikban 1:2-es állásnál jelezte, nem tudja folytatni a játékot. Miközben levonult a pályáról, a közönség kifütyülte, amire ő így rea­gált: „Megértem a csalódottságukat, hiszen ők a teljes mérkőzésre vettek jegyet, de a fájdalomtól már nem tudtam megütni a labdát, és bármennyire szerettem volna folytatni, fel kellett adnom a meccset.”

Jól megy viszont a sportág álompárjának: szombaton a francia Gaël Monfils jutott óriási mérkőzésen a legjobb 16 közé, vasárnap, 33. születésnapjára pedig azt kapta „ajándékként” kedvesétől, Elina Szvitolinától, hogy az ukrán játékos két játszmában győzött az amerikai Madison Keys ellen. A hölgyeknél született egy nagy meglepetés: az első helyen kiemelt japán Oszaka Naomit a 13. helyen kiemelt Belinda Bencic legyőzte két játszmában. Djokovics és Oszaka kiesésével a női és a férfi címvédő és egyben regnáló világelső búcsúzott el a viadaltól.

A női párosok is a nyolc közé jutásért játszottak, és szokásos párjával, Kristina ­Mladeno­viccsal az oldalán parádésan kezdett: 5:0-ra elhúztak a Kalinszkaja, Putyinceva kettőstől. Ezután lankadt a figyelem, az ellenfél egymás után három játékot is megnyert, de rövid esőszünetet követően sikerült hozni az első játszmát. A második is jól indult, sikerült elvenni Putyinceva adogatását, majd Babos hozta a sajátját. Az orosz-kazah duó szépített, majd olyan erősen eleredt az eső, hogy a játékosok bementek az öltözőbe.

Eredmények, nyolcaddöntők. Férfiak: Dimitrov (bolgár)–De Minaur (ausztrál) 7:5, 6:3, 6:4, Federer (svájci, 3.)–Goffin (belga, 15.) 6:2, 6:2, 6:0, Wawrinka (svájci, 23.)–Djokovics (szerb, 1.) 6:4, 7:5, 2:1-nél Djokovics feladta, Medvegyev (orosz, 5.)–Köpfer (német) 3:6, 6:3, 6:2, 7:6 (7-2) Nők: Konta (brit, 16.)–Ka. Pliskova (cseh, 3.) 6:7 (1-7), 6:3, 7:5, S. Williams (amerikai, 8.)–Martic (horvát, 22.) 6:3, 6:4, Szvitolina (ukrán, 5.)–Keys (amerikai, 10.) 7:5, 6:4, Bencic (svájci, 13.)–Oszaka (japán, 1.) 7:5, 6:4, Vekic (horvát, 23.)–Görges (német, 26.) 6:7 (5-7), 7:5, 6:3. Női páros: Babos, Mladenovic (magyar, francia, 1.)–Kalinszkaja, Putyinceva (orosz, kazah) 6:3, 6:2.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.