A Real Socieadad mégsem lesz az első spanyol fecske

A spanyol labdarúgóklubok közül elsőként a Real Sociedad jelentette be, hogy ismét edzésbe áll. A hétvégi hírek keddi újrakezdésről szóltak, aztán a klub elállt a tervétől. Az elitligák közül a Bundesliga folytatása a legvalószínűbb, ott már a csapatok kivétel nélkül közösen készülnek.

2020. 04. 13. 10:28
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németországban immár valamennyi csapat együtt készül – igaz, a biztonsági szempontokat szem előtt tartva, kis csoportokban, kerülve a fizikai kontaktust. A Bundesliga folytatásának időpontjáról azonban még nincs hír.

Angliában a többség eltökélt az idény befejezése mellett. Legutóbb a nagy tekintélyű Roy Hodgson emelte fel a szavát. „Nem akarunk mesterséges döntéseket a bajnokról, a Bajnokok Ligájában indulókról, vagy épp arról, ki jut fel és ki esik ki” – fogalmazott a Crystal Palace menedzsere. A korábbi angol szövetségi kapitány persze jó diplomataként először is köszönetet mondott minden egészségügyi dolgozóknak, valamint mindenkinek, aki részt vesz a világjárvány elleni küzdelemben, de aztán hangsúlyozta: széleskörű támogatással bír az az igény, hogy végigjátsszák az idényt. A 29. fordulónál járó Premier League küzdelmei legalább április 30-ig szünetelnek. A 72 éves szakember szerint három-négyhetes felkészülésre lesz szükség a pontvadászat újraindítása előtt, ám egyelőre egyetlen csapat sem állt közös munkába.

Spanyolországban elsőként a Real Sociedad kezdte volna meg foglalkozásokat. A klub közleményt adott ki a már pénteken kiszivárgott terveiről, nem cáfolta az értesülést, csupán annyival egészítette ki, hogy a játékosok dönthetnek, csatlakoznak-e e többiekhez az edzőközpontban, vagy otthon végzik el a kiszabott feladatokat. Vasárnap késő este aztán a San Sebastian-i klub mégis elállt a terveitől, s nem is tűzött ki újabb időpontot. Európában jelenleg Spanyolországban a legsúlyosabb a helyzet a koronavírus-járvány miatt.

Az idő persze minden országban sürget, ha valóban szeretnék befejezni az idényt. Olaszországban – a Sport Mediaset értesülése szerint – május 31-én szeretnék újrakezdeni és július 12-ig befejezni a szünetelő Serie A-t. A március eleje óta kényszerpihenőt tartó futballisták május 4-től edzenének ismét együtt. Háromnaponként játszanának meccseket, így hat hét alatt lebonyolítanák az összes hátralevő fordulót. Azzal kapcsolatban ellentétes hírek láttak napvilágot, hogy nézők előtt vagy zárt kapuk mögött rendeznék a találkozókat. A mostani idényben a járvány által leginkább sújtott régiókban (például Lombardiában) lévő csapatok csak semleges, kevésbé fertőzött helyszínen fogadhatnák riválisaikat. Egy másik, ugyancsak vasárnapi hír szerint viszont üres lelátók előtt zajlanának a meccsek. Két hete elsőként a Napoli jelentette be, hogy tervezi az edzések újraindítását, ám az országos tiltakozás hatására letett erről, azóta egyetlen klub sem állt elő hasonló tervvel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.