A szív, a lélek és a tehetség diadala

Nem mindennapi tettet hajtott végre a Liverpool a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében: háromgólos hátrányból fordítva 4-0-ra legyőzte az egykedvűen futballozó Barcelonát, és tavalyhoz hasonlóan az idén is döntőbe jutott.

2019. 05. 09. 7:06
Champions League Semi Final Second Leg - Liverpool v FC Barcelona
Epizodistából főszereplővé lépett elő a kétgólos Divock Origi (szemben) Fotó: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A párhuzam szinte kísérteties. Sokan felemlegették a mérkőzés beharangozóiban, hogy 2005-ben, a BL döntőjében a Milan 3-0-ra vezetett a Liverpool ellen a szünetben, ám az angol csapat ledolgozta a hátrányt, megnyerte a tizenegyespárbajt és vele a trófeát is.

Most az elődöntő visszavágóját várta a Liverpool 3-0-s hátrányban, és eddig csak kétszer fordult elő, hogy egy csapat az elődöntő első felvonásán háromgólos vereséget szenvedve továbbjutott: a BEK 1970–1971-es kiírásában a Puskás Ferenc vezette Panathinaikosz, az 1985–1986-os idényben pedig a Barcelona mutatta be ezt a bravúrt, aztán a döntőben mindkét együttes kikapott. A BL-korszakban tehát a Liverpool lett az első együttes, amely ugyanerre képes volt, miután kedd este 4-0-ra legyőzte a Barcelonát.

Epizodistából főszereplővé lépett elő a kétgólos Divock Origi (szemben)
Fotó: Reuters

A kísérteties párhuzamra visszatérve, 2005-ben az angolok az 54. és az 56. percben sokkolták a Milant, most pedig a szünetben csereként beállt Wijnaldum szerzett két gólt 1-0-s állásnál két perc alatt: az 54.-ben és az 56.-ban… A párhuzam ezzel véget is ért, a találkozó nem torkollott hosszabbításba, ugyanis a lebénult katalánok kaptak még egy gólt, és egy éven belül kétszer fordult velük elő az, hogy otthon szerzett háromgólos előnyt elherdálva végül kiestek – tavaly a negyeddöntőben 4-1-után kaptak ki 3-0-ra Rómában.

Csak magukat okolhatják, mert nem tanultak a tavalyi esetből, álmosan, összpontosítás nélkül futballoztak. Ezt igazolják Luis Suárez szavai is: „Ificsapat voltunk, nem egy profi gárda. Önkritikusnak kell lennünk, nem lehet ugyanazt a hibát elkövetni két egymást követő évben! Nem olyan volt a hozzáállásunk, hogy nyerhettünk volna, bocsánatot kell kérnünk a szurkolóktól, a családunktól, a gyerekeinktől.”

Végleg bebizonyosodott, hogy ha az ellenfélnek sikerül kikapcsolnia Lionel Messit, akkor a többiek képtelenek klasszis teljesítményre. A barcelonai Sport a címlapján a történelem legnagyobb vicceként minősíti a kedd estét, Ivan Rakiticnek és Philippe Coutinhónak pedig nullás osztályzatot adott.

A katalánok egykedvűségének látványos ellenpontja volt az angolok szenvedélyessége. Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere nem véletlenül lelkendezett így a meccset követően:

„Ez a futball legszebb arca. Vannak sokkal fontosabb dolgok is a világon, mint a futball, ám egészen különleges ilyen érzelmeket átélni. A tehetség és a félelem nélküli szív olyan elegyet alkotott most, amilyet még soha nem láttam. Nagyon szemtelenek is voltunk, de kellett ez, mert a Barcelona képes jól reagálni arra, amire felkészült, csakhogy nekünk váratlan dolgokat kellett húznunk a továbbjutáshoz.”

A saját szerepéről nyilván nem szólhatott, de megtette ezt helyette José Mourinho, aki televíziós kommentátorként figyelte az elődöntőt: „Ez a siker Jürgené. Az ő személyisége, a soha ne add fel hozzáállása tükröződik benne és a harcossága. Ezért ad bele minden játékosa mindent. Nem siránkozik azon, hogy néhány sérült futballistája hiányzik, hogy ötven-hatvan meccset kell játszaniuk egy szezonban. Ez nem a taktikáról vagy a filozófiáról szól. Ez a szívnek, a léleknek és annak a diadala, amilyen fantasztikus közösséget ő ott kialakított. Ha valahol ez megtörténhetett, az az Anfield Road.”

Tavaly a Liverpool elbukta a döntőt, de június 1-jén javíthat.

Bajnokok Ligája, elődöntő, kedd: Liverpool–Barcelona 4-0, tj.: a Liverpool 4-3-as összesítéssel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.