A vereségre is jó emlékezni

Ötven éve, hogy az Újpest labdarúgói döntőt játszottak a Vásárvárosok Kupájában, a serleget az angol Newcastle United hódította el. A két klub magyar kezdeményezésre tegnap közösen emlékezett meg a fél évszázados eseményről.

2019. 06. 14. 14:48
null
Káposzta Benő, Bobby Moncur, a döntő hőse, Dunai Antal és Nagy László ma is jó barátok Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cserediákprogramba csöppenve az egyetemista sok szempont alapján választhat várost, ám Matt Watson-Broughton döntésének a mozgatórugója egész biztosan egyedülálló. Newcastle-ban nevelkedett, ott vették fel az egyetemre is, és amikor lehetőséget kapott fél évig máshol tanulni, Budapestet választotta, mert „azt gondoltam, Magyarországot szívesen megismerném, mivel a United Budapesten ünnepelhette a VVK-győzelmét”. Matt még meg sem született 1969-ben, amikor a Newcastle United történetének addigi és azóta is legnagyobb nemzetközi sikerét aratta Európa harmadik legrangosabb sorozatában, az 1955-ben létrehívott, majd 1971-ben megszüntetett Vásárvárosok Kupájában. Az angol fiatalember most könyvet írt Döntősök címmel az egykori kupamenetelésről, amely ötven éve, 1969. június 11-én ért véget a serleg megkaparintásával Budapesten.

A döntőt ugyanis az angol együttes az Újpesttel vívta. Egy évvel és négy évvel korábban is eljutott a fináléba magyar együttes, a Ferencváros 1965-ben nyert a Juventus ellen, 1968-ban viszont alulmaradt a Leeds Uniteddel szemben. A következő kiírásban az Újpest a negyeddöntőben bosszút állt a Fradiért (akkoriban a két csapat még nem számított esküdt ellenségnek), Leedsben, valamint a Megyeri úton is legyőzte a címvédőt. A lilák az elődöntőben könnyen léptek túl a török Göztepén – jöhetett a döntő az esélytelenebbnek tartott Newcastle ellen. Ehhez képest a lilák május 29-én idegenben 3-0-ra kikaptak, de a visszavágón – 30 ezer néző előtt – visszajött a remény: a szünetben az Újpest Bene és Göröcs góljaival 2-0-ra vezetett. Ezután azonban az angolok gyorsan eldöntötték a kupa sorsát, az 50. percben már kiegyenlítettek, a 74. percben szerzett győztes góljuk már csak hab volt a tortán.

Káposzta Benő, Bobby Moncur, a döntő hőse, Dunai Antal és ma is jó barátok
Fotó: Mirkó István

Akkor ez hatalmas csalódás volt magyar részről – mára ünnepé vált. Az Újpest 1885 Szurkolói Klub a finálé 50. évfordulójára meghívta a két klub legendáit, a két mérkőzésen pályára lépett futballistákat egy gálaestre, és az angolok azonnal igent mondtak. A küldöttségük már hétfőn megérkezett, kedden megnézte a Magyarország–Wales Eb-selejtezőt a Groupama Arénában, tegnap pedig az Újpesti Rendezvénytéren ünnepelt a magyarokkal együtt. Eljött Bobby Moncur is, aki a két meccsen három góllal járult hozzá a Newcastle sikeréhez, és lapunknak így emlékezett vissza:

„Akkor fel sem fogtam, mennyire fontos győzelem volt ez, mit jelentett a szurkolóinknak, hiszen futballista voltam, és csak a munkámat végeztem. Akkor értettem meg, hogy mivel ajándékoztuk meg őket, amikor én magam is a lelátóról kezdtem nézni a meccseket. Hatalmas kalandban volt részünk, és most, ötven évvel később már azt is tudjuk, hogy történelmet írtunk.”

Elárulta, tartottak az Újpesttől, és szerinte a magyar volt a legerősebb nem brit klubcsapat, amely ellen valaha játszott. A visszavágó szünetében ijedtek voltak, de az edzőjük azt mondta, rúgjanak egy gólt, mert azzal biztosan megnyerik a kupát.

– Solymosival együtt hibáztunk, mert feleslegesen kiengedtük a labdát, abból lett az első gólt megelőző szöglet – ismerte el Káposzta Benő, a lilák védője. – Remek meccseket játszottunk akkoriban, talán túl sokat is. Azt hittük, megnyerjük a VVK-t, bennünk is volt, de az angolok erőből lebrusztoltak minket, ez az igazság. Ezzel együtt ma ez szép emlék, mi más is lehetne egy nemzetközi kupadöntő… Boldogok lehetünk, mert tényleg van mire emlékeznünk.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.