A világbajnokkal és délszlávokkal egy csoportban a női kézilabda Eb-n

A világbajnok Hollandia után Horvátország és Szerbia csapatát kapta csoportellenfélnek a magyar női kézilabda-válogatott a decemberi norvég-dán közös rendezésű Európa-bajnokság bécsi sorsolásán.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2020. 06. 18. 13:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar női kézilabda-válogatott a második kalapból várhatta a sorsolást, és tegnap kiderült, hogy a trondheimi C csoportban szerepel majd a világbajnoki címvédő Hollandia mellett Horvátország és Szerbia társaságában. A csoport első három helyezettje jut tovább a középdöntőbe. Érdekesség, hogy a szerbekkel a Győrben sorra kerülő jövő márciusi olimpiai selejtezőtornán is megmérkőzik a magyar válogatott.

– A 2018-as tornához hasonlóan újra találkozunk a világbajnok hollandokkal és a horvátokkal, a spanyol válogatott helyett ezúttal a szerbeket kaptuk, és nyilván pikáns lesz a találkozó, hiszen bő három hónappal később velük sorsdöntő meccset játszunk majd az olimpiai kijutásért, de senki ne gondolja, hogy bármit tartalékolnánk majd ellenük a trondheimi csoportkörben. Szeretnénk továbbjutni, hogy a középdöntőben újabb három jó meccset játszhassunk, akár szintén a 2018-as Eb-vel megegyező módon a román–norvég–német hármassal, de a lengyelek is továbbjuthatnak. Az AB-ág is rettenetesen erős a franciákkal, a dánokkal, a montenegróiakkal, az oroszokkal, a svédekkel és a spanyolokkal, de ez adja meg a torna rangját. Elek Gáborral együtt ígérhetem, hogy tisztességesen fel fogunk készülni az Európa-bajnokságra! – nyilatkozta Danyi Gábor társ-szövetségi kapitány a szövetség hivatalos honlapján.

Az Európa-bajnokság csoportbeosztása – a csoportok 1–3. helyezettje jut a középdöntőbe és viszik magukkal az egymás elleni eredményeket:

A csoport (Herning): Dánia, Franciaország, Szlovénia, Montenegró

B csoport (Frederikshavn): Svédország, Oroszország, Csehország, Spanyolország

C csoport (Trondheim): Hollandia, Magyarország, Horvátország, Szerbia

D csoport (Trondheim): Norvégia, Románia, Németország, Lengyelország

A december 3. és 20. között sorra kerülő tornán 16 csapat szerepel és 47 mérkőzést rendeznek. A csoportmeccseket Trondheim mellett Herningben és Frederikshavnben rendezik, a középdöntőre (AB- és CD-ág) Herningben és Stavangerben, a döntő hétvégére pedig Oslóban kerül sor. A koronavírus-járvány miatt a selejtezősorozatból csak az első két fordulót tudták megrendezni, ezért az európai szövetség (EHF) úgy döntött, hogy az előző kontinenstornán szerepelt csapatok vehetnek részt az idei Európa-bajnokságon is.

Az európai, a norvég és a dán szövetség közös közleménye szerint mindhárom szervezet biztos benne, hogy megrendezhetik az Európa-bajnokságot, vagyis a koronavírus-járvány az év utolsó hónapjában már nem jelent akadályt. Michael Wiederer, az EHF elnöke megerősítette, jelenleg nem téma a torna elhalasztása vagy törlése.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.