A volt kispesti kedvenc Kragujevacot Svájcnál is jobban szereti

Lugano a világ egyik legszebb helye. Holender Filip, az egykori kispesti kedvenc mégis inkább Kragujevacban töltődik fel az új futballidényre. Érthető, hiszen mindenhol jó, de a legjobb otthon.

Magyar Nemzet
Forrás: Nemzeti Sport2020. 08. 05. 11:28
Europa League - Group B - Dynamo Kiev v Lugano
Holender Filip jól érzi magát Belgrádban Fotó: Valentyn Ogirenko
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A svájci labdarúgó-bajnokság csak hétfőn ért véget, Holender Filip azonban már két hete otthon pihen. Mindennek okáról az FC Lugano 26 éves támadója így beszélt a Nemzeti Sportnak:

– Sajnos az utolsó két mérkőzésünket sérülés miatt kénytelen voltam kihagyni, de nem véletlenül tartják úgy, hogy minden rosszban van valami jó: a vezetők megengedték, hogy hamarabb hazautazhassak. Ehhez persze az is kellett, hogy két fordulóval a vége előtt biztossá váljon a bennmaradásunk, így a Servette és a Neuchatel Xamax ellen pályára léphettek olyan játékosok is, akik addig kevesebb lehetőséget kaptak, én pedig hét hónap elteltével láttam újra a szüleimet, mit ne mondjak, nagy volt a boldogság. A koronavírus-járvány miatt hosszú és nehéz időszakon vagyunk túl, jó most kicsit otthon lenni.

Fontos gólokkal bizonyított Luganóban

Holender nem vallott szégyent első svájci idényében: 27 bajnoki és két kupamérkőzésen szerepelt, s összesen hét gólt szerzett, a csapata az ötödik helyen zárta a bajnokságot, ő mégsem elégedett maradéktalanul

– A Luzern otthonában hiába vezettünk három-nullára, az ellenfél egyenlített, a Basel ellen pedig a kilencvenharmadik percben kaptunk gólt, úgy lett négy-négy a vége. Ha nem veszítünk négy pontot már-már hihetetlen körülmények között, negyedikek vagyunk, s készülhetnénk az Európa-liga-selejtezőre. Ugyanakkor telhetetlenek se legyünk, mert sokáig a mezőny második feléhez tartoztunk, és olykor azért hátrafelé is kellett nézegetnünk. Mindent összevetve elégedettek lehetünk az ötödik hellyel. Ha nem is játszottam az összes meccsen, többnyire élveztem a szakmai stáb bizalmát, úgy vélem, megháláltam. A bajnoki meccsek háromnegyedén játszottam, hol csatárként, hol szélsőként. Annak örülök, hogy fontos gólok fűződnek a nevemhez, a bajnoki címet elhódító Young Boys és a harmadik helyen záró Basel elleni győzelem alkalmával is eredményes voltam. Azt mondták, ezzel beírtam a nevem a klubtörténelembe, mert a Young Boyst tizennyolc, a Baselt húsz év után verte meg újra hazai pályán a Lugano. Jó belegondolni, hogy ehhez én is kellettem. Amikor aláírtam a szerződésemet, abban a reményben tettem, hogy egyet előreléphetek. Szerettem az NB I-ben játszani, de a Super League-ben valamivel erősebb a tempó. Kíváncsi voltam, megállom-e a helyem – úgy érzem, nem volt gond.

Holender Filip a felkészülés kezdetéig, augusztus közepéig Kragujevacban marad. Szerette volna meglátogatni korábbi csapatát, a Honvédot, csakhogy Szerbiából érkezve két hét karantén várna rá.

A hatszoros válogatott támadó cáfolta az értesülést, miszerint elképzelhető, hogy visszatér Kispestre. Ha továbbállna Luganóból, akkor inkább erősebb ligában szerepelne.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.