Aján Tamás lemondott a tisztségéről

Magyar Nemzet
2020. 04. 16. 10:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke szerdán lemondott tisztségéről, s a döntését az elnökség elfogadta. Ursula Papandrea ügyvezető elnök megköszönte a magyar sportvezető több mint négy évtizedes munkáját az IWF-ben, külön kiemelte az elmúlt években bevezetett doppingellenes programot, amely a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség normáinak is megfelel.

Aján Tamás 1976 és 2000 között az IWF főtitkáraként dolgozott, az elmúlt húsz évben pedig elnökként vezette a szövetséget. A veterán sportvezető idén januárban maga kérte a tevékenysége felfüggesztését, miután a német ARD televízió pénzügyi visszaéléssel vádolta meg, és többek között azzal is, hogy a szövetség tudtával szisztematikus doppingolás folyik a súlyemelésben. Csakhogy Aján cseppet sem lépett hátra, sőt ugyanúgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. Tagadta az ellene felhozott vádakat és azt állította, hogy a filmmel tönkretették a sportág érdekében folytatott fél évszázados munkáját.

Szerdán változtatott az eddigi stratégiáján: benyújtotta lemondását az elnöki tisztségről.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.