Az úszástudásnál nincs jobb mentőmellény

Több tagszövetség kísérleti programjának tanulságai alapján állították össze a végleges projektet, és az egyik legjobban menedzselt ezek közül a Magyar Úszószövetségé volt.

Magyar Nemzet
2019. 03. 22. 10:26
null
Minél korábban meg kell szerezni a vízbiztonságot Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Úszószövetség (LEN) tavaly júniusi kongresszuson bemutatott Tanulj úszni projektje annyira elnyerte az akkor Budapestre látogató Antonio Tajani, az Európai Parlament elnökének tetszését, hogy az európai szövetség képviselői meghívást kaptak Brüsszelbe. Csütörtökön Tajani elnök mellett a sportot felügyelő uniós biztos Navracsics Tibor, valamint a környezetvédelmi és népegészségügyi bizottság elnöke, Adina-Ioana Vălean jelenlétében mutatták be a programot.

Paolo Barelli LEN-elnök emlékeztetett arra, hogy kontinensünkön évente több mint 28 ezren fulladnak vízbe, azaz óránként három európai veszti így életét, túlnyomó többségük 3–12 esztendős gyermek. Az európai szövetség ezért indította útjára a Tanulj úszni, előzd meg a vízbefúlást projektet, amely valamennyi tagországnak segítséget nyújt: jól felépített, bárhol alkalmazható rendszerben mutatja be az úszásoktatás lépéseit, illetve azt is, miképpen kell az úszástudást szinten tartani. A LEN elnöke hozzátette: több tagszövetség kísérleti programjának tanulságai alapján állították össze a végleges projektet, és az egyik legjobban menedzselt ezek közül a Magyar Úszószövetségé volt. „Az úszástudásnál nincs jobb mentőmellény” – hangsúlyozta Paolo Barelli.

Minél korábban meg kell szerezni a vízbiztonságot
Fotó: Havran Zoltán

Tajani elnök és Navracsics Tibor arról is beszélt, hogy az életmentő funkció mellett az úszás az egyik legjobb egészségmegőrző sport. A parlamenti elnök jelezte: az európai polgárok több mint egyharmada továbbra is inaktív, ami rendkívül káros. Navracsics Tibor megköszönte az Európai Úszószövetségnek, hogy nem csupán az élversenyzőkkel, az érmesekkel és a kiemelt viadalokkal foglalkozik, de az emberek egészségével és jólétével is. „Ez a projekt nagyban segíthet abban, hogy emberi életeket menthessünk – és hogy még egészségesebben élhessünk. Semmi sem képes úgy összehozni az embereket, úgy kialakítani az összetartozás érzését, mint a sport. Az EU pontosan ezért duplázta meg a sportra fordítható támogatások összegét a következő költségvetési ciklusban” – mondta az EU-biztos.

Az eseményen megjelent Schmitt Pál NOB-tag, az Európai Parlament korábbi alelnöke is, aki hozzászólásában kiemelte: minden, az úszásoktatást népszerűsítő és javító kezdeményezésnek elsőbbséget kell élveznie valamennyi európai országban. „Magyarországon a kormányzat már korábban elindította a Minden gyermek tanuljon meg úszni programot, amely az előttünk álló négy évben minden eddiginél nagyobb támogatást kaphat, továbbá egy átfogó tanuszoda-építési programmal is párosul” – fogalmazott Schmitt Pál.

Az EU megjelent vezetői is egyetértettek abban, hogy a 2020-tól induló költségvetési ciklusban mindenképpen a támogatott projektek körébe kell emelni a Tanulj úszni programot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.