Balázs Attila önmagát verte meg az első Grand Slam-főtáblás mérkőzésén

A US Open első fordulójában Balázs Attila 6:4, 7:5, 6:4-re kikapott a kazah Mihail Kukuskintól, így Davis-kupa-játékosunk nem jutott be a legjobb 64 közé.

Magyar Nemzet
2020. 09. 01. 8:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőn beteljesült a 31 éves Balázs Attila álma, az MTK teniszezője karrierje során először Grand Slam-tornán játszhatott főtáblás mérkőzést. És nem is akárhogyan kezdett a kazah Mihail Kukuskin ellen, rögtön elhúzott 4:1-re. Ezután öt kettős hibát ütött, elbizonytalanodott. A kazah nemcsak utolérte, hanem zsinórban öt játékot megnyerve be is húzta az első szettet.

Balázs Attila először volt kiemelt a US Openen
Fotó: Mirkó István

A folytatásban Kukuskin sem parádézott, bár fogalmazhatunk úgy is, hogy Balázs remekül menetelt – egészen 5:3-ig. Nem tudta kiszerválni a szettet, Kukuskin pedig nem tett mást, élt az eséllyel – ahogy az első szettben –, kiegyenlített, majd megnyerte a második szettet. A rend kedvéért: zsinórban négy játékot hozott a rutinos kazah.

A harmadik játszmában a változatosság kedvéért megint csak vezetett a magyar Davis-kupa-játékos, de főleg a ki nem kényszerített hibáinak köszönhetően (ebből 44-et hozott össze, és a kilenc kettős hibára sem lehetett büszke), nem tudta megőrizni az előnyét. A harmadik szett is elment. Balázs Attila pályafutása során először volt kiemelt Grand Slam-tornán, s ha jobban sáfárkodik a lehetőségeivel, könnyedén megnyerhette volna a mérkőzést. Ehelyett önmagát verte meg.

US Open, első forduló: Mihail Kukuskin (kazah)–Balázs Attila 6:4, 7:5, 6:4.

A New York-i Grand Slam-torna másik magyar indulója, ma késő este a bolíviai Hugo Dellien ellen kezdi meg szereplését a US Openen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.