Becsüljük meg, hogy osztályt ismételhetünk

Szlovénia és Litvánia játszotta a magyar válogatott tétmeccsét a Nurszultanban vasárnap véget ért divízió I/A világbajnokságon. Délnyugati szomszédaink szerencsére sportszerűségből jelesre vizsgáztak, s a ­mieink után a baltiakat is alaposan kitömték (szám szerint ­9-­0-ra), amivel eldőlt, hogy a magyar csapat jövőre is ebben az osztályban folytathatja. A Kazahsztán elleni after party 3-1-es vereséggel zárult.

2019. 05. 06. 13:00
null
Bálizs Bencét háromszor mattolták a kazahok Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2011-ben és 2018-ban egyaránt hazai pályán elszalasztott feljutás a modern kori magyar jégkorong két fájó, feledhetetlen mulasztása, amely legnagyobb kudarcát azonban pénteken szenvedte el. A szlovének ellen még sohasem nyertünk világbajnoki meccset, de a 6-0-s vereségre nincs mentség. Teljesen szétesett a magyar csapat, ami hosszú éveken át sohasem fordult elő vele.

Szombaton aztán még égetőbbre fordult a helyzet, miután Litvánia váratlanul feltámadt poraiból, s 2-1-re legyőzte a Koreai Köztársaságot. Ezzel már nem a magyar–szlovén–litván körbeverés réme fenyegetett, hanem annál is rosszabb: a szlovén–litván meccsen születhetett volna olyan eredmény, amely mindkét félnek megfelel – a mi kárunkra.

Szerencsére ez megmaradt elméleti fenyegetésnek, a szlovének nem rombolták le az évtizedek alatt felépített renoméjukat, ellentmondást nem tűrve 9-0-ra kiütötték a litvánokat. Ezzel egyfelől megpecsételődött az I/A osztályba tavaly feljutott baltiak sorsa, másfelől a magyar válogatott a torna zárásaként abszolút tét nélküli meccset játszott a már garantáltan első helyezettként feljutó kazahokkal.

Bálizs Bencét háromszor mattolták a kazahok
Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi

Azaz mégsem egészen. Az volt a kérdés, megismételjük-e a divízió I/A osztályban az eddigi legrosszabb eredményünket: 2017-ben egyetlen győzelemmel és négy vereséggel ötödikek lettünk Kijevben. A két évvel ezelőtti kudarc azért merülhetett viszonylag könnyen feledésbe, mert rögtön az első összecsapásunkon megvertük a végül egy ponttal kieső ukránokat, a bennmaradás egyetlen percig sem forgott veszélyben, csak a feljutás lehetősége úszott el szép lassan.

Görcsök nélkül persze már elfogadhatóan ment a közönségnek játszó kazahok ellen, akik persze arra azért ügyeltek, hogy a győzelmet ne szórakozzák el. A 3-1-s vereség vállalható, de a végeredményen mit sem változtat.

– A becsületünk volt az elsődleges tét ezen a mérkőzésen. Az a dolgunk, hogy megtaláljuk azt az utat, amin felfelé tudunk menni – értékelt vissza- és előretekintve is Majoross Gergely szövetségi kapitány.

A két feljutó tehát Kazahsztán és Fehéroroszország, Litvánia esett ki, s már az is eldőlt a hét végén, hogy Románia kerül fel a divízió I/B-ből, a soraiban idén tizennégy magyarral. A pénteken kezdődő elit vb-ről várhatóan Olaszország és Nagy-Britannia hullik vissza, jövőre tehát nem lesz ennyire sűrű a mezőny, de jobban tesszük, ha az A csoportról inkább csak álmodozunk, semmint célként tűzzük ki azt.

A világbajnokság végeredménye: 1. Kazahsztán 14 pont, 2. Fehéroroszország 10, 3. Koreai Köztársaság 9, 4. Szlovénia 6, 5. Magyarország 3, 6. Litvánia 3.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.