Bele kellett melegedni

Döcögősen indult, de a vége sima győzelem lett. A magyar női kézilabda-válogatott 33-19-re megnyerte első mérkőzését Litvánia ellen a 2020-as Eb-selejtező 2. csoportjában. Folytatás vasárnap Olaszországban, aztán majd csak jövőre.

Magyar Nemzet
2019. 09. 26. 14:48
null
Háfra Noémit csak szabálytalanul tudták megállítani Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Litvánia, Montenegró és Olaszország mellett természetesen Magyarország az Eb-selejtezők 2. csoportjának favoritja. A litván válogatott például története során csupán egyszer-egyszer szerepelt világ- és Európa-bajnokságon, olimpiára viszont még nem jutott ki. A mieinkkel szemben eddig mind a három mérkőzését elveszítette, ráadásuk szerdán mi játszottunk hazai pályán. Ezek alapján nem tűnt szerénytelenségnek, hogy mindenki sima, amolyan közönségszórakoztató győzelmet várt a magyar hölgyektől. Talán ők maguk sem jelentettek kivételt, ezért is lehetett előzetesen a találkozó legfőbb kérdése, vajon bemutatkozik-e a válogatottban a váciak 23 éves újonca, Hámori Konszuéla. Ehhez képest úgy kezdődött a találkozó, hogy ha jelen lett volna, hirtelen Görbicz Anitát is reaktiválni kellett volna a kísérletezés helyett.

Amiatt persze még senki sem vágott eret magán, hogy a vendégek szereztek vezetést, az azonban már kissé bosszantó volt, hogy még az első félidő derekán is döntetlen körül ingadozott az állás, sőt a magyar védekezés hibáit kihasználva először a vendégek húztak el két góllal, 9-7-re. Ezután zsinórban négy magyar találattal helyrebillent a világ rendje (11-9), s 12-10-nél Hámori is pályára léphetett. Igaz, csupán néhány másodpercre, s lámpalázasan egyből eladta a labdát, de biztosan lesz ez még jobb is. Ennél fontosabb, hogy a félidő hajrájára végre kijött a tudáskülönbség, szünetre a 16-12-es előnyünknek köszönhetően megnyugodtak a kedélyek.

Háfra Noémit csak szabálytalanul tudták megállítani
Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila

A pihenő alatt megelevenedett a múlt, a magyar kézilabdázás három legendás alakját köszöntötték kerek születésnapja alkalmából: a női válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Lau­rencz László a 85., Kovács László a férfiválogatott, valamint az 1982-ben BEK-győztes Honvéd egykori szakvezetője a 80., az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki Kökény Beatrix pedig az 50. életévét töltötte be ebben az évben.

Talán rájuk is tekintettel a folytatás szerencsére már izgalommentesen zajlott. Kim Rasmussen együttese egyre jobban elhúzott, s a különbség már a 39. percben, 23-13-nál elérte a bűvös tízet. Ez még tovább hízott, 33-19 lett a végeredmény. Mindenki megtette a magáét, talán a kilenc lövéséből kilenc gólt szerzett Klujber Katrint emelhetjük ki, aki így értékelte a találkozót: – Az első félidőben nem volt olyan agresszív a védekezésünk, mint ahogy az edzőnk elvárta, a második félidőben szerencsére már élveztük a játékot.

Vasárnap Lignanóban is ez lesz a feladat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.