Fura előzmények után lett Eb-ezüstérmes Sastin Marianna

Lőrincz Tamás négy meccset nyert, szombaton az aranyéremért birkózik a varsói kontinenstornán.

Magyar Nemzet
2021. 04. 23. 19:45
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sastin Marianna még 2013-ban a Papp László Budapest Sportarénában a birkózás első – azóta is egyetlen – magyar női világbajnoka lett, most pedig a varsói Eb-n is történelmet írt. Ez viszont nem csak számunkra nagy sztori, tudniillik eddig sem vb-n, sem Eb-n nem fordult elő, hogy valaki úgy jusson a döntőbe, hogy egyetlen mérkőzést sem kell megnyernie. A női 62 kg-os súlycsoportba csak kilencen neveztek, mert sokan inkább a két hét múlva esedékes szófiai olimpiai kvalifikációs tornára készülnek, ahol az utolsó kvótákat osztják ki – Sastin a 2019-es vb-5. helyével már biztosította a helyét az ötkarikás játékokon. Varsóban az első ellenfele, a bolgár Juszein – akit a 2013-as vb-döntőben legyőzött – nem állt ki ellene, mert nem jött rendbe a korábbi térdsérülése, az elődöntő előtt pedig a lengyel Madrowska jelentett beteget, neki a megnyert negyeddöntőjében roppant meg a térde. A történtek után Sastinnak az edzője, egyben férje, Wöller Ákos annyit mondott: fogja fel úgy, hogy ez a jutalma, amiért harminchét évesen még mindig ott van a szőnyegen. A Vasas versenyzője pénteken este a döntőben a vb-2., már ugyancsak kvótás ukrán Koljadenkóval meccselt. A tizenöt évvel fiatalabb ellenfele sajnos rendre megelőzte, lefogta a fejét, mögé került, ki is tudta tolni a szőnyegről, s 4-1-re nyert. Sastin a dobogón fanyar mosollyal vette át az ezüstérmét a díjátadó Bacsa Pétertől, a nemzetközi szövetség büró tagjától, s nehéz elképzelni, hogy versenyzőnk szívből tud örülni ennek a medálnak – de a szürreális előzmények nem rajta múltak.

A férfiaknál döntős lett a kötöttfogás 77 kg-os súlycsoportjában az olimpiai ezüstérmes, világ- és háromszoros Európa-bajnok is; de neki ehhez négy ellenfelét kellett legyűrnie a szőnyegen. A 26 fős mezőnyben a vb-3. román Cojocarit 7-0-ra, a horvát Kamenjasevicet 6-4-re, a fehérorosz Bergyiut 9-0-ra, a német Widmayert pedig 5-0-ra verte – szó se róla, impozáns eredménysor regnáló világbajnokunktól, aki a 2019-es vb-aranyával kvalifikálta magát a tokiói olimpiára. Lőrinczet amúgy a vb-5. német szó szerint meg akarta verni, fejelt és pofozkodott, amit érthetetlenül engedtek neki, de versenyzőnket ez sem hozta ki a sodrából, egy válldobással elhajította az agresszív ellenfelét. A BHSE 34 éves klasszisa a szombati döntőben a török Basarral csap össze.

Lőrincz Tamás zseniális megmozdulása az elődöntőben Widmayer ellen:

🔥Lőrincz Tamás 2006, 2011, 2013 és 2014 után ismét döntős az Európa-bajnokságon‼️

#birkózás #Európabajnokság #Lengyelország #Varsó #MBSZ2021

Közzétette: Magyar Birkózó Szövetség – Hungarian Wrestling Federation2021. április 23., péntek

A 87 kg-ban öccse, a vb-2., Európa-bajnok, szintén olimpiai kvótás – aki térdműtét, majd vírusfertőzés miatt négy hónapot kihagyott – az első meccsén, a 16 közé jutásért kellemetlen meglepetésre 9-0-ra kikapott a fehérorosz Maszkevicstől, de szombaton mégis folytathatja a vigaszágon, mert legyőzője döntőbe jutott. A bronzot sem lesz könnyű megszereznie, három meccset kell hozzá nyerni, de az mindenképpen motiválhatja, hogy bátyjának, klubtársának már megvan az érem, így neki sem lenne ildomos üres kézzel hazamennie.

A 63 kg-ban Torba Erik (BHSE) jól kezdte a napot, a nyolcaddöntőben technikai tussal nyert a francia Ozay ellen, a folytatásban azonban 11-10-re kikapott a lett Jurkjanstól, s kiesett a versenyből.

Szombaton öt magyar kötöttfogású kezdi meg szereplését, Andrási József (60 kg, BHSE) orosz vagy lengyel, az Eb-5. Krasznai Máté (67 kg, Csepeli BC) dán, az U23-as vb- és Eb-2. Fritsch Róbert (72 kg, Csepeli BC) francia, a vb- és Eb-3. Szabó László (82 kg, UTE) grúz, a 2009-es világbajnok, s vélhetőleg utolsó nagy nemzetközi versenyét vívó Kiss Balázs (97 kg, BVSC) pedig azeri riválissal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.