Bíró Attila 18 játékossal készül a világligára és a világbajnokságra

Tizennyolc játékossal vág neki a felkészülésnek a nyár két nagy tornájára Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Forrás: MTI2019. 05. 06. 17:05
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az együttes előbb június 4. és 9. között hazai közönség előtt, a Duna Arénában ugrik medencébe a világliga szuperdöntőjében, július 12. és 28. között pedig a dél-koreai Kvangdzsuban szerepel a világbajnokságon. Mindkét tornán a győztes olimpiai kvalifikációt szerez.

„Nagy meglepetés nem ért a bajnoki hajrában sem, többségben azok a játékosok domináltak a csapataikban, akik nemzetközi rutint szereztek. A tizennyolcas keretben négy kapus található, lesz lehetősége az edzéseken mindenkinek bizonyítani” – idézte a kapitányt a szövetség hétfői közleménye. A világliga szuperdöntőjét követően a vb-felkészülés során edzőtáborok és egy nemzetközi torna segíti majd a válogatottat.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke kijelentette, a magyar női válogatott felveszi a versenyt bárkivel. „Optimista vagyok, hiszem, hogy a nyáron is lesz okunk az örömre. A szövetség mindent megtesz azért, hogy így legyen, mindenben támogatjuk, segítjük a csapatot. A Budapesten megrendezendő világliga szuperdöntő ismét ráirányítja majd a figyelmet a női vízilabdára, ez a nemzetközi esemény idén a legnagyobb hazai ünnepe lesz a magyar pólónak!” – mondta az elnök.

A világliga szuperdöntőjére 15 játékos nevezhető – a mérkőzéseken közülük 13-at lehet bevetni -, míg a vb-re 13 fős keret utazhat.

A magyar női válogatott kerete:

Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Magyari Alda (Honvéd/Póló SC), Tóth Eszter (BVSC)

Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.