A Mol Fehérvár és a BMTE ezúttal nem volt egy súlycsoportban

A Mol Fehérvár tartja a távolságot a Ferencváros mögött, miután könnyen és fölényesen 4-1-re legyőzte a Budafokot a labdarúgó NB I 14. fordulójában. A fehérváriak hét ponttal követik a Fradit a tabella második helyén állva, ám egy mérkőzéssel többet játszottak.

Magyar Nemzet
2020. 12. 12. 21:29
null
A fehérváriak az első gólt ünneplik Fotó: Dömötör Csaba Forrás: Nemzeti Sport
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sokgólos mérkőzésre számított Márton Gábor, a Mol Fehérvár vezetőedzője a BMTE ellen.

– Az előző fordulóban nem sikerült megvalósítanunk, amit előzetesen elterveztünk. Ebben az évben, vagyis a következő három mérkőzésen már nem hibázhatunk. Szombat este a Budafok ellen kell bizonyítanunk, hogy határozott játékkal képesek vagyunk megvalósítani az elképzeléseinket. A helyzeteinket nagy hatékonysággal kell értékesítenünk. Örömet akarunk szerezni a Vidi-szurkolóknak, ezt pedig leginkább egy többgólos győzelemmel tudjuk megtenni. A harmadik fordulóban 4-1-es győzelem után távoztunk Budafokról, mindent meg fogunk tenni azért, hogy hasonló eredményt érjünk el – nyilatkozta a szakember a Mol Fehérvár honlapjának.

 

A fehérváriak az első gólt ünneplik
Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba

 

És meg is tettek, és össze is jött, ráadásul a Mol Fehérvár még csak gólt sem kapott. Mondhatni, a három pont sorsa gyorsan eldőlt, hiszen a hazai együttes a 14. percben már 2-0-ra vezetett, és érződött, hogy a BMTE számára nincs visszatérés a mérkőzésbe. Az első gólt az 5. percben Alef szerezte, az ötösről csúsztatta a labdát a jobb alsó sarokban Houri szabadrúgásából – 1-0. A 14. percben pedig Pertjak egy lepattanó labdát vágott a hálóba Micsinai mellől – 2-0.

 

Továbbra is a fehérváriak játszottak fölényben, és a 35. percben Petrjak megszerezte csapata harmadik, saját maga második gólját: Zivzivadze egyedül vitte a kapura a labdát, majd önzetlenül passzolt az ukrán csatár elé, akinek csak az üres kapuba kellett gurítania – 3-0.

 

 

Így ért véget az első félidő, majd a másodikban az 55. percben tovább növelte az előnyét a Mol Fehérvár: Houri tekerte a labdát a budafoki kapu elé, Rus pedig háttal a kapunak csúsztatta azt a hálóba – 4-0.

 

 

Csizmadia Csaba, a BMTE vezetőedzője azt ígérte, csapata nem feltett kézzel megy ki a pályára, és ami azt illeti, a budafokiaknak szinte idejük sem volt feltenni a kezüket, már el is dőlt a mérkőzés, ezúttal a két együttes nem tartozott ugyanabba a súlycsoportba. Még úgy sem, hogy a hosszabbításban a vendégeknek összejött a becsületgól, a 93. percben Kovács D. egy ügyes szabadrúgás-kombináció végén lőtt a bal alsó sarokba, amivel megismétlődött a két csapat első meccsének a végeredménye.

 

NB I, 14. forduló

Péntek

Újpest–Puskás Akadémia 1-2 (0-0), Szusza Ferenc Stadion, jv.: Zierkelbach. Gólszerző: Onovo (75.), illetve Mance (56.), Plsek (71.)

Szombat

Kisvárda–Bp. Honvéd 0-0, Kisvárda, jv.: Solymosi.

Ferencváros–Zalaegerszeg 2-0 (0-0), Groupama Aréna, jv.: Káprály. Gólszerző: Laidouni (67.), Baturina (69.)

Mol Fehérvár–Budafok 4-0 (3-0), Mol Aréna Sóstó, jv.: Farkas Á. Gólszerző: Alef (5.), Petrjak (14., 35.), Rus (55.)

Vasárnap

Mezőkövesd–Paks 14.30 (M4 Sport+)

MTK–Diósgyőr 17.00 (M4 Sport)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.