Böde Dániel előre tudta, hogy ez lesz a sorsa

A Ferencváros behozhatatlan előnye, a Fehérvár elmélyülő válsága a két központi téma a magyar labdarúgásban, ám a kisebb csapatokra is illik odafigyelni, elsősorban a Bognár György vezetésével megtáltosodó, kizárólag magyar játékosokból álló Paksra, amely már a negyedik a bajnokságban. A Tolna megyeiek a hétvégén, a Puskás Akadémia vendégeként a dobogót is célba vehetik, előtte azonban – ma délben – a másodosztályú Csákvár ellen szerepelnek a Magyar Kupában. Ezen a meccsen Böde Dániel talán ismét az eredeti szakmáját gyakorolhatja, bár mint elmondta, neki mindegy, milyen poszton szerepel, középhátvédként is élvezi a játékot.

2021. 02. 10. 7:30
null
Böde Dániel korábbi ferencvárosi klubtársának, Csonka Andrásnak nem hagyott sok levegőt a Paks-Budafok meccsen Fotó: Dömötör Csaba Forrás: Nemzeti Sport
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mondhatnánk, a Paks ott kezdte az új évet, ahol az előzőt abbahagyta, ám ez – szerencséjére – nem igaz. A irányításával addig remekelő csapat két vereséggel – a Fraditól otthon, az MTK-tól idegenben egyaránt 3-1 – búcsúztatta az óévet, ám az új esztendőben ismét kiváló formában futballozik. Két-két győzelem és döntetlen a mérlege, amivel egészséges önbizalom is párosul, a vezetőedző a Budafok elleni hét végi, 4-1-es siker után azt mondta, számított a nagy különbségű győzelemre.

Böde Dániel érdeklődésünkre ennél óvatosabban fogalmazott, s meg is indokolta, hogy miért:

– Én mindig nehéz meccsre készülök, de hát Bognár Gyuri jobban látja a futballt. Ezt nem cikizésből mondom, így is gondolom, azért ő az edzőnk, mert jobban ért hozzá.

Böde Dániel korábbi ferencvárosi klubtársának, Csonka Andrásnak nem hagyott sok levegőt a Paks–Budafok meccsen
Fotó: Dömötör Csaba/Nemzeti Sport

A Paksot az elmúlt években inkább defenzív stílus jellemezte, a játékosként ötvenszeres válogatott tréner érkezésével ez is megváltozott. A csapat 40 gólnál tart, ennél többet – egyaránt 42-t – csak a Ferencváros és a Fehérvár szerzett a mezőnyben. Böde szokása szerint nem beszél mellé, bevallja, eleinte voltak kétségei, képes lesz-e a Paks támadófocit játszani, s miként elárulta, ezzel nem volt egyedül a keretben.

– Bár Bognár György felfogását ismerve lehetett rá számítani, hogy nem a védekezésre fekteti majd a hangsúlyt, azért én is meglepődtem, amikor felvázolta az elképzeléseit, a letámadásra épülő játékot. Úgy voltam vele, majd meglátjuk, mire megyünk, de a csapatból akadtak olyanok, akik kimondottan nem hittek ennek a sikerében. Aztán rögtön az MTK elleni 4-0-lal kezdtük a közös munkát, s minden egyenesbe került.

A változás a legdrasztikusabban éppen Bödét érintette, a bajnokság egyik szenzációja, hogy középcsatárból középhátvéddé avanzsált.

– Tudtam, hogy ez lesz a sorsom. Gyuri korábban a Sporttelevízióban egy beszélgetős műsorban már kifejtette, hogy nem csatárként lennék a Paks hasznára.

Az első két meccsen védekező középpályást játszottam, aztán a Kaposvár elleni edzőmeccsen kipróbáltak középhátvédként, s a ZTE ellen már ezen a poszton szerepeltem.

Hogy miként ítéli meg a csupán látszatra lefokozást, arra a korábbi ferencvárosi közönségkedvenc így felelt: – Nem volt lelkizés, Bogesz nem győzködött, hanem edzésjátékban az új helyemre állított, majd élesben is kipróbáltuk ezt a felállást. Örülök, hogy így is tudok segíteni a csapatnak. A csatároknak gyakran az a sorsuk, hogy hátrébb kerülnek.

Ha kell, jobbhátvédként is játszom, az a lényeg, hogy minél tovább szerepelhessek az NB I-ben, ami azt is jelentené, hogy a Paks nem esik ki.

Noha a csapat jelenlegi helyezése nem indokolja ezt az óvatosságot, Böde azért mértéktartó.

– A Paks minden idénynek azzal a céllal vág neki, hogy őrizze meg az NB I-es tagságot, ebben szerintem sohasem lesz változás. Igen, most jól állunk, én azt mondom, legyen matematikailag is minél hamarabb biztos a bennmaradás, s ha az megvan, akkor lehet álmodozni a dobogós helyekről.

A Paks ma Csákváron kupamérkőzést játszik, ez elvileg a 34 éves csapatkapitánynak is több esélyt kínál a gólszerzésre.

– Nem hinném, hogy a csapatszerkezetben lesz változás. Általában akkor küldenek előre, ha ég a ház, gólt kell szerezni. Így hát jobb is lenne, ha erre nem kerülne sor, mert azt jelentené, hogy simán nyerünk.

Kupaszerda

A Magyar Kupában a legjobb 16 közé jutásért kedden két meccset játszottak:

Tarpa (megyei I.)–Diósgyőr 0-3

Szolnok–Újpest 0-2

Ma a Vasas és a Fehérvár játssza a rangadót.

A mai program:

Dorog (NB II)–Ferencváros 13.00 (tv: M4 Sport)

III. Kerület (NB III)–Honvéd 13.00

Csákvár (NB II)–Paks 13.00

Hódmezővásárhely (NB III)–Puskás Akadémia 13.00

Soroksár (NB II)–Kisvárda 13.00

Kazincbarcika (NB II)–MTK 13.00

Dunavarsány (megyei I.)–Budafok 13.00

Tállya (NB III)–Kaposvár (NB II) 13.00

Taksony (NB III)–Siófok (NB II) 13.00

DEAC (NB II)–DVSC (NB II) 13.00

Pécs (NB II)–Haladás (NB II) 14.00

Ajka (NB II)–Mezőkövesd 15.00

Vasas (NB II)– Fehérvár FC 19.45 (M4 Sport).

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.