Bódog Tamás: Egyik játékos sem az én kérésemre érkezett

A Bp. Honvéd a labdarúgó NB I. utolsó helyén áll, a gyenge szereplés pedig Bódog Tamás állásába került. A múlt hét végi, MTK elleni 2-2-es döntetlen után menesztett vezetőedző a Nemzeti Sportnak adott interjújában beszélt őszi viszontagságairól.

Magyar Nemzet
2020. 12. 11. 10:50
null
Budapest 20201129 Labdarúgás NB1 NBI Honvéd Puskás Akadémia Fotó Micheller Szilvia Nemzeti Sport Fotó: Micheller Szilvia Forrás: Nemzeti Sport
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bódog Tamás távozását vasárnap jelentette be a Honvéd, majd hétfőn az is kiderült, hogy Pisont István veszi át a klub irányítását. Bódog a bejelentés utáni napokban a klubvezetőkkel történt megállapodás alapján nem nyilatkozott, ám úgy érezte, hogy ezt az egyezséget Urbányi István, a kispestiek sportigazgatója a klub honlapján megszegte, ezért mégis beszélt az őszi szereplés hátteréről a Nemzeti Sportnak.

– A megállapodáskor gyors játékosokat kértem a védelemre, középre és előre is. Amadou Moutari kulcsfontosságú ember lett volna a taktikánkban, így nagyon rosszul érintett, amikor szóltak, ne játszassam, meg ne sérüljön, mert eladta a klub. Pont őt?! Akik pedig jöttek, azok közül egyik játékos sem az én kérésemre érkezett. Volt olyan labdarúgó, aki az érkezésekor maga ismerte el, hogy legfeljebb tizenöt percet bír, mások hónapok, évek óta nem játszottak tétmérkőzést. Ilyen volt többek között Baráth Botond, aki válogatott játékos, mindenki ismeri a képességeit, de a teljesítményén nagyon érződött a kihagyás, igaz, amikor utolérte magát, egyre jobb lett. Eppel Márton mentálisan nagyon erős, de sokat kihagyott, ráadásul vele együtt négy nagyon hasonló stílusú centerünk lett, de ő sem az a mélységbe induló gyors játékos, akit kértem.

Urbányi István az eredményesség és a látványos játék hiánya mellett kijelentette, hogy „az edző és a csapat közötti kommunikáció nem igazán működött”. Ezzel Bódog nem ért egyet, sőt, válaszában éles kritikával illette Urbányit.

– Az utolsó meccsig összhang volt köztem és a játékosok között, meg tudtuk beszélni a problémákat. Ami nekem nagyobb gondokat okozott, azok a sportigazgató kirohanásai voltak, mert mentálisan tett tönkre több labdarúgót, ami sok energiámat elvitte. Még a nyáron négy-öt játékossal közölte, keressenek csapatot maguknak, mert nem kellenek, aztán hogy maradnak, és dolgozzon velük a vezetőedző, hogy legyen önbizalmuk! Megesett, hogy Urbányi István a csapat előtt fenyegette meg az egyik játékost vérlázító módon, de az sem szokványos edzői feladat, hogy a labdarúgók engem kérnek meg arra, szóljak már a sportigazgatónak, hogy ne zaklassa őket esténként telefonon. A csapatba követelt olyan játékost, aki visszatérve a vírusfertőzésből a mért adatok szerint egy félidőt tudott játszani, annak is a kilencven százalékát oxigénhiányos állapotban – az orvosi útmutatás alapján ennél többet nem lehetett volna a pályán, de István nehezen értette meg ezt az indokot.

Bódog hangsúlyozta, hogy nem akarja teljesen elhárítani magáról a felelősséget, de a gyenge szereplés szerinte sok faktorra vezethető vissza.

– Azt nem mondtam, hogy nem hibáztam és ne lennék felelős a kudarcért, de nem egyedül rontottam el mindent. Tizenhárom meccsen harmincnégy játékos lépett pályára, így nem is nagyon lehetett az állandóságot elvárni. Amikor megindultunk felfelé, akkor robbant a vírus az öltözőben, így az utolsó hat meccsre a felkészülésünk irreálissá vált. Túl sok szerencsétlen tényező együtt okozta ezt a rossz szereplést, amelyben megvan a saját felelősségem, sajnálom, hogy így szerepelt a csapat.

A Honvéd, immár Pisont István irányításával, szombaton a Kisvárda otthonában lép pályára az NB I-ben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.