Bónuszponttal nyerte az Eb-meccset a magyar rögbiválogatott a budapesti stadionavatón

A magyar rögbiválogatott 38-13-ra legyőzte Lettország csapatát az Európai Nemzetek Kupája-sorozat első konferencia északi csoportjának budapesti mérkőzésén szombaton.

2019. 10. 12. 16:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 5. percben gyors céllal lepték meg a magyarok az erőviszonyok ismeretében esélyesebb ellenfelet, majd a vendégek megilletődöttségét kihasználva a házigazdák a 21. percben újabb célt szereztek. Ezt követően a félidő hátralévő részében viszont saját térfelükön védekeztek a magyarok, de mivel ezt zártan, fegyelmezetten, hiba nélkül tették, a nagy elánnal rohamozó lettek cél nélkül maradtak. Még egy tízperces emberelőny sem segített rajtuk.

A 18-3-as első félidőt követően enyhült a vendégek mezőnyfölénye, a magyaroknak az 50., majd a 61. percben egy-egy újabb villanás is elég volt a két célhoz, amely összességében már bónuszpontot ért. A 66. percben a lettek is célt vittek, de a magyaroknak erre is volt még válaszuk. A sok technikai hibát hozó hajrában a lettek megszerezték a második céljukat is, amellyel beállították a végeredményt.

Az egykörös Eb-n a magyar csapat – amely szeptemberben a 64-0-s csehországi vereséggel kezdte a sorozatot – legközelebb május 9-én Luxemburgban lép pályára, majd egy héttel később Svédországot fogadja a csoport zárómérkőzésén.

A magyar szövetség ezzel az összecsapással ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját, míg a sportág először mutatta meg magát új, fővárosi bázisán, a Budapest Rugby Centerben. A stadionavatón – amely egész napos rendezvény volt veteránokkal és fiatalokkal – köszöntő beszédet mondott a magyar szövetség elnöke, Kiss Antal, valamint Ian Lindsay, Nagy-Britannia magyarországi nagykövete mellett Sárfalvi Péter helyettes államtitkár. Utóbbi kiemelte: a magyar szövetség mert nagyot álmodni a budapesti stadionnal, és a sportág magyarországi képviselőinek ezt az ötven éves álmát meg is valósította.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.