Nagy csatát és diósgyőri győzelmet hozott a borsodi rangadó

Kettő helyett csak egy meccset játszottak le vasárnap a labdarúgó NB I 1. fordulójában. A Puskás Akadémiában több játékosnak is pozitív lett a tesztje a koronavírusra, ezért elhalasztotta a Bp. Honvéd ellen. Nem maradt el viszont a borsodi rangadó, a DVTK és a Mezőkövesd találkozója, amely mozgalmas, helyzetekben gazdag mérkőzést és 2-1-es DVTK-győzelmet hozott.

2020. 08. 16. 19:07
null
Fotó: Meder István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borsodi rangadó, tökéletesen kiegyenlített mérleggel. A megye két élvonalbeli együttese eddig tizennégyszer találkozott egymással, mindkettő ötször-ötször győzött, négy mérkőzés pedig döntetlenül végződött. Az előző bajnokságot a Diósgyőr és a Mezőkövesd is csalódottan zárta, különösen az utóbbi hívei lehettek bosszúsak, mert a koronavírus okozta kényszerszünetig a csapatuk imponálóan futballozva komoly előnnyel állt a harmadik helyen, utána viszont elbukta a kupadöntőt és bajnoki bronzérmet is. A DVTK ugyan teljesítette az alapvető célját, azaz gond nélkül maradt bent az élvonalban, a hajráig ennél többre, például a dobogóra is volt esélye.

Ez azonban a múlt, a két együttes sok poszton megújulva vágott neki az új idénynek, és éppen egymás ellen kezdték meg a bajnokságot. A Felcsúton történtek fényében már az is nagy szó, hogy elkezdhették, a Puskás Akadémia és a Bp. Honvéd találkozója ugyanis elmaradt, mert előbbinél több játékos koronavírustesztje pozitív lett.

A borsodi rangadó lendületes kezdése a házigazdának jött be, már a 7. percben vezetést szerzett. Drazsics a tizenhatoson belül ütközött Szappanossal, a kövesdiek kapusával, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt, amelyet Iszlai magabiztosan értékesített – 1-0. Tíz perccel később pedig jött a második gól: Hegedűs labdát szerzett a saját tizenhatosánál, és egyből hosszan és tökéletesen indította a túlsó térfélen meglóduló Drazsicsot, aki néhány lépés után elhúzott a kifutó Szappanos mellett, majd az üres kapuba gurított – 2-0.

 

Drazsics tehát eddig kiharcolt egy tizenegyest, és lőtt egy gólt. Érdekesség, hogy 2018. május 5-én ez a két együttes játszotta az új DVTK-stadion nyitómeccsét, borsodi rangadó volt az avatáson, és a Mezőkövesd 12 753 néző előtt éppen Sztefan Drazsics góljával győzött 1–0-ra. Drazsics utána Kínába igazolt, a nyáron pedig a Diósgyőr szerződtette, tehát egykori csapattársai ellen futballozott.

Újabb tíz perc elteltével újabb gól következett, de most a másik oldalon. A DVTK irányított, helyzetei is voltak az előny növeléséhez, ám a Mezőkövesd szépített, igaz, némi diósgyőri segítséggel. Egy balról érkező ártalmatlan beadáshoz Polgár roppant ügyetlenül nyúlt hozzá, Berecz lecsapott a labdára, majd egy lövőcsel után magabiztosan gurított a kivetődő Antal alatt a hálóba 2-1. Csak centiken múlott a gyors válasz, Grozav távoli lövése a lécet súrolva süvített el a vendégek kapuja felett. Ezzel viszont az első félidőre el is lőtte a házigazda az összes puskaporát. A Mezőkövesd átvette az irányítást, és akadt lehetősége az egyenlítésre, ám ezeket kihagyta.

A fordulást követően is a Mezőkövesd maradt aktívabb, de szemlátomást a DVTK sem mondott le a gólszerzésről, ami jót tett mérkőzésnek. A vendégek a 60. percben közel kerültek az egyenlítéshez, Antal azonban nagy bravúrral védte Berecz közeli lövését. A másik oldalon Szappanos sem maradt adós a bravúrral, ő Hasani löketét hárította. A színvonal esett az első félidőhöz képest, de a küzdelem hevessége nem, a Mezőkövesd szinte fogcsikorgatva harcolt az egy pontért, de továbbra is csak helyzetekig jutott el, és balszerencséjére a házigazdák kapusa, Antal Botond remekül védett. A 90. percben ráadásul csaknem a Diósgyőr szerzett újabb gólt, de Ivanovszki hatméteres fejesét nagyot nyújtózkodva védte Szappanos. A macedón csatár három perccel később hisztériázva fogadta, hogy az őt lerántó Berecz csak sárga lapot kapott, ezért a játékvezető neki is felmutatta a sárga kártyát, majd a pirosat is. Az eredmény nem változott, nagy csatában a valamivel jobban játszó Diósgyőr különösen a nagyszerű első fél órájának köszönhetően megérdemelten szerezte meg a három pontot.

NB I, 1. forduló

Péntek

MTK–Ferencváros 1-1 (1-0), Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4445 néző, jv.: Solymosi. Gólszerzők: Gera (37.), illetve Nguen (59.).

Szombat

Paks–Újpest 1-2 (0-1), Paks, 3870 néző, jv.: Farkas Á. Gólszerző: Ádám (76.), illetve Simon (17., 62.).

ZTE–Mol Fehérvár FC 3-3 (2-1), Zalaegerszeg, 4375 néző, jv.: Bogár. Gólszerzők: Babati (2.), Szépe (16.), illetve Evandro (10.), Nikolics (11-esből, 44., 60.).

Vasárnap

Diósgyőr–Mezőkövesd 2-1 (2-1), Diósgyőr, 5099 néző, jv.: Berke. Gólszerzők: Iszlai (11-esből, 7.), Drazsics (17.), illetve Berecz (27.).

Puskás Akadémia–Budapest Honvéd elhalasztva.

Hétfő

Budafok–Kisvárda 19.00 (tv: M4 Sport).

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.