Csaknem 100 milliós veszteséggel zárt a Chelsea

Az angol élvonalban szereplő Chelsea FC labdarúgóklub 96,6 millió fontos veszteséggel zárta az előző, június 30-án véget ért pénzügyi évet.

Forrás: MTI2020. 01. 01. 18:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A londoni klub keddi közleménye szerint a gazdasági társaság forgalma enyhe növekedést után 446,7 millió font volt.

A Chelsea azzal magyarázta legfrissebb pénzügyi eredményeit, hogy egyrészt továbbra is meg akar felelni az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szigorú előírásainak, másrészt a bajnoki helyezése miatt nem szerepelhetett a rendkívül jövedelmező Bajnokok Ligájában, harmadrészt komoly költségekkel járt a vezetőedző-váltás, illetve Kepa Arrizabalaga, Christian Pulisic, Mateo Kovacic és Jorginho leigazolása.

Bruce Buck klubelnök úgy fogalmazott, a bevételek következetes növelése és az elmúlt évek gondos gazdálkodása lehetővé tette, hogy jelentősen javuljon a játékoskeret minősége, és közben az UEFA pénzügyi előírásait is betartsák. Hangsúlyozta, mindez hozzájárult, hogy a csapat idén tavasszal megnyerte az Európa Ligát, illetve visszatért a BL-be.

Az elnök szerint ezeknek a szilárd alapoknak köszönhetően a klub jó helyzetben van, így a pályán fenntarthatja sikereit, a háttérben pedig megőrizheti pénzügyi stabilitását a következő években.

A Chelsea a 2018. június 30-án lezárult pénzügyi évben 62 millió fontos nyereséget könyvelhetett el. A csapat jelenleg a Premier League tabellájának negyedik helyén áll.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.