Csank János kórházba került, a korábbi kapitány elkapta a koronavírust

Elmarad a vasárnapra kiírt Vác–Hódmezővásárhely labdarúgó mérkőzés az NB III Közép csoportjában, miután – Belák Gyula váci ügyvezető elmondása szerint – a csapat több játékosa is koronavírusos, sőt a korábbi szövetségi kapitány, Csank János szakmai igazgató is, akit csütörtök óta a váci kórházban ápolnak.

Forrás: NSO2021. 03. 13. 20:05
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Vácot 1994-ben vezetőedzőként NB I-es bajnoki címre vezető, immár 74 éves szakember állapota stabil. A váciak még csütörtökön kezdeményezték a mérkőzés elhalasztását.

A kétszeres magyar bajnok edző állapota stabil
Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila

Horváth Zoltán, a hódmezővásárhelyi klub elnöke megerősítette, csütörtökön még csak egy-két játékos megbetegedéséről tudtak, ezért azon az állásponton voltak, hogy le kell játszani a mérkőzést, de miután értesültek a többi esetről, illetve Csank János kórházba kerüléséről, evidensnek érezték, hogy el kell halasztani a mérkőzést. Már csak azért is, mert ők is voltak hasonló helyzetben ebben a bajnoki idényben, amikor csaknem tíz játékosuknak lett pozitív koronavírustesztje.

Szombat este a Magyar Labdarúgó-szövetség hírlevelében jelezte, a találkozót március 24-én, 15 órai kezdettel pótolják.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.