Cseri Tamás: Jó döntés volt folytatni a bajnokságot

A tervek szerint május 30-án folytatódó NB I-es labdarúgó bajnokság meglepetés csapata a Mezőkövesd.

2020. 05. 06. 18:59
null
Cseri Tamás (balra) nem számított a meghívóra Fotó: Toth Milan Forrás: Mezőkövesd Zsóry Sportegyesület
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervek szerint május 30-án folytatódó NB I-es labdarúgó bajnokság meglepetés csapata a Mezőkövesd, amely a harmadik helyen áll, és érdekelt a Magyar Kupa elődöntőjében is. A többi klubbal együtt itt is hétfőn kezdődhettek meg a rendes edzések, sőt, a csapat a hét végén már felkészülési mérkőzést is játszik. Az eredeti tervek szerint a Vasas lett volna az ellenfél, ám miután kiderült, hogy az NB II idénye véget ért, az angyalföldi együttes visszamondta a találkozót. A Mezőkövesd így a Zalaegerszeggel mérkőzik meg, amely ellen már nem fog játszani a bajnokságban, a helyszín pedig Budapest lesz, azt még nem tudni, melyik pályán. A jövő hét közben az MTK-val 2x60 perces meccs szerepel a programban, vasárnap pedig a fővárosban a Ferencváros ellen két kilencvenperces összecsapás következik egymás után, természetesen két-két különböző csapattal.

A Mezőkövesd legnevesebb labdarúgója most a 32 esztendős Cseri Tamás, akit szövetségi kapitány egyik nyilatkozata szerint válogatott kerettagságtól fosztott meg a járvány.

– Volt előnye is a kényszerszünetnek, mert végre sokat lehettünk együtt a családdal, de már nagyon hiányzott a futball – mondta Cseri Tamás a Magyar Nemzetnek. – Rengeteget edzettünk, futottunk egyénileg, egy alkalmazás révén pedig az edzőink naprakészek voltak a fizikai állapotunkról, és erre most nem is lehet panasz. Szerintem jó döntés volt folytatni a bajnokságot. Az idősebbekre nagyon kell vigyáznunk, de mi, fiatal sportemberek bátrabbak lehetünk, és szeretnénk a pályán kialakítani a végső sorrendet. Remek érzés újra együtt készülni a többiekkel, végre játszhatunk, végre futballozhatunk. Mi még állunk a Magyar Kupában, meg akarjuk őrizni a dobogós helyezést a bajnokságban, a motivációval tehát nincs gond, éhesek vagyunk a mérkőzésekre és a sikerre. Ezzel együtt az öltözőben nem téma a kijutás a nemzetközi porondra, tudjuk, messzebb érünk el, ha mindig csak a következő feladatig tekintünk előre. Mindannyiunkban ég a bizonyítási vágy, remélem, mindenki egészséges marad, és mindkét fronton jól teljesítünk.

A Magyar Kupában május 23-án MTK–Bp. Honvéd és Mezőkövesd–Mol Fehérvár FC elődöntőket rendeznek, ezek visszavágóira május 26-án kerül sor, a bajnokság pedig a 26. fordulóval május 30-án folytatódik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.