Ahogy a bajnokság során, az ünnepléskor sem nézték az órát

Csertői Aurél edzői pályafutása egyik legnagyobb eredményének tartja, hogy kivívta a feljutást a Gyirmóttal az NB I-be. Az 55 éves szakember bízik benne, hogy a győri futballbarátok értékelik a Gyirmót sikerét és támogatják majd a csapatot az első osztályban.

2021. 05. 18. 7:30
null
Öt év után ismét az NB I-ben szerepel a Gyirmót Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Meddig ünnepeltek?

– Nem néztük az órát… Végre van lehetőség, mégiscsak illik megadni a módját, hogy feljutottunk az NB I-be.

– Az interjú ezt nem adhatja vissza, de tanúsíthatom, ehhez képest jó formában van, a hangja nem viseli magán a mulatás nyomát.

– Jó formában? Nem, nem vagyok jó formában. Csak jól adom elő…

– Ahogy a csapata az egész idényt. Mikor érezték meg a vérszagot, s kezdtek hinni a feljutásban?

– A harmadik–hatodik hely volt a hivatalos célkitűzésünk. Az ősszel ennek megfelelően teljesítettünk, az ötödik helyen zártuk az őszi szezont. Egyébként pedig szinte értékelhetetlen volt a teljesítményünk a Covid miatt, igaz, ezt több csapat is elmondhatná magáról. Hogy álmodtunk-e? Nem is tudom. A saját feladatunkra összpontosítottunk. Persze észleltük, hogy jövünk felfelé, lőtávon belülre kerültek az ellenfelek, de nem volt a saját kezünkben a sorsunk, mások hibája kellett ahhoz, hogy befussunk másodiknak.

A Pakssal az ötödik hely Csertői Aurél eddigi legjobb NB I-es szereplése
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

– A játékoskeret alapján hányadik helyre tenné a Gyirmótot?

– Ugyanoda, ahová a hivatalos célkitűzés alapján, a harmadik–hatodik helyre. Mi is úgy kalkuláltunk, hogy a Debrecen és a Vasas kiemelkedik a mezőnyből, ezért is lett volna túlzás a feljutást elvárni. Tavasszal extra teljesítményt nyújtottunk, de ne feledjük, a Vasas ugyanúgy hetvennyolc pontot szerzett, mint mi.

Amióta húsz csapat alkotja a másodosztályt, hetvennyolc pont mindig elég volt a feljutáshoz. Idén nem.

– Igazán szép gesztusként a zárás előtt két héttel már meghosszabbították a szerződését. Ez is kellett a sikerhez?

– Nem az én személyem a fontos, hanem az, hogy a lejáró szerződésű játékosokkal is megkezdődtek a tárgyalások. Igen, ez javította a hangulatot, erősítette a bizalmat, ami segített a csapatnak a hajrában.

– S mire számít az NB I-ben?

– A Ferencváros, a Puskás Akadémia és a Fehérvár várhatóan jövőre is kiemelkedik a mezőnyből, miként a legtöbb országban, nálunk is megnevezhető a dobogóra leginkább esélyes három csapat. Küzdeni fogunk, természetesen nem feltett kézzel megyünk csatába, benn akarunk maradni, amiért, tudjuk, hétről hétre élet-halál harcot kell majd vívnunk.

– Az NB II-ből az NB I-be lépve mindig dilemma, vajon átveszik-e a főszerepet a csapatban az újonnan igazolandó légiósok.

– Az NB II-es keret mindegyik játékosára számítunk az NB I-ben is. Meg kell erősíteni a keretet, hiányposztra vagy ha kiemelkedő képességű futballistáról van szó, akkor nem zárkózunk el a légiósoktól, de a magyar vonalat megtartjuk.

Öt év után ismét az NB I-ben szerepel a Gyirmót
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

– Edzői pályafutásában hová helyezi a mostani eredményt, a feljutást?

– Mindenképpen a felső polcra. A Pakssal anno az ötödik hely volt a legjobb helyezésem az NB I-ben. Az nagy dolog volt, de a Vasast megelőzve a feljutás kiharcolása szintén nagy eredmény.

– Győrben született, s ön is az ETO-ban nevelkedett. Hogyan fogadják a győriek a Gyirmót sikerét? Milyen a viszonyuk az ETO-val?

– Az ETO és a Gyirmót két külön csapat, szóba sem jöhet, hogy mi az ETO Parkban játszanánk jövőre a mérkőzéseinket. Ugyanakkor nincs ellenségeskedés, a két klub tiszteli egymást. Bízom benne, hogy a győri futballbarátok értékelik, hogy a városban ismét lehet majd minőségi futballt látni, s támogatják a Gyirmótot.

Csökkentett költségvetéssel

Tamási Zsolt, a Gyirmót szakmai igazgatója lapunknak elmondta, csökkentett költségvetéssel kezdték el a bajnokságot, így igazán nagy bravúr ez a siker, és már a feljutás másnapján elkezdte a tárgyalásokat a keret megerősítéséről. „Csertői Aurél megtalálta a keretnek legmegfelelőbb játékstílust, és bár tudtuk, hogy a sorsunk nincs a saját kezünkben, azt mondtuk, nyerjünk meg minden meccset, és majd meglátjuk, ez mire lesz elég” – méltatta a vezetőedzőt és a csapat teljesítményét.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.