Szalayéknak beütött a krach, de jött egy fair play-díjas tett

A Dakar-rali csütörtöki szakaszán a pórul járt Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) duó csak segítséggel tudott célba érni Szaúd-Arábiában, a navigátor szavaival élve úgy húzták őket, mint Floki a lábtörlőt. S aki a bajban segített, az a magyar kamionos egység volt, a Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (Scania) trió, nem törődve a saját versenyével.

Magyar Nemzet
Forrás: Opel Dakar Team2021. 01. 07. 23:02
null
Szalay Balázs Forrás: Opel Dakar Team
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyszer fent, egyszer lent – néha egy napon belül mind a kettő. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a Dakar-rali csütörtöki szakaszának elején fent volt (az első ellenőrző ponton a 17. helyen haladt át), és utána is jó ideig remek tempót diktált. Utóbb azonban, körülbelül 30 kilométerrel a cél előtt utolérte Tom Coronelt, akinek a porában szerencsétlenül ugratott le egy dűnéről, és megsérült az Opel Grandland X hátsó kardántengelye. Innentől már csak a jószerencséjében bízhatott a csapat, ami rá is mosolygott Fazekas Károly jóvoltából.

– Egy 456 kilométeres szakaszt írtak elő mára a rendezők, amelynek végén volt egy körülbelül százhúsz kilométeres dűnés szakasz, amin nagyon jó tempóban közlekedtünk, de a dűnesor legvégén beütött a krach, túl gyorsan vettem az egyiket, és leestünk róla – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – Az autó belefúródott a homokba, a hátsó kardán teljesen elcsavarodott, kijött a helyéről és szétverte az emelő pumpáját, emiatt azt sem tudtuk használni. Úgy próbáltunk szerelni, hogy kilapátoltuk a homokot az autó alól, mert csak így fértünk hozzá a kardánhoz. Az egyetlen esélyünk ebben a helyzetben az volt, hogy valaki kihúz minket a célig, és nagy szerencsénkre jött Fazekas Karcsi. Neki és az egész csapatának nagyon köszönöm, hogy segítettek, mert így be tudtuk fejezni a szakaszt és holnap ott leszünk a rajtnál.

A Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter trió cselekedete fair play-díjat érdemel, hiszen a saját eredményével nem törődve segített a bajba jutott honfitársain. Fazekas utóbb elmondta, egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy ott hagyja őket, sőt, egészen a táborig vontatta kamionjával az Opelt.

– Nagy köszönet Fazekas Karcsiéknak, akik segítettek leszedni a kardánt, megvártak minket, majd pedig húztak, mint Floki a lábtörlőt, egészen a célig – mondta Bunkoczi László.

Együtt a két csapat
Fotó: Opel Dakar Team

Nem egyedül az Opel Dakar Team párosának akadtak gondjai, sokan kiestek, és sokan bent ragadtak a szakaszon a sötétedés beállta után is – többek között emiatt döntöttek a rendezők a pénteki szelektív lerövidítése mellett, amely így 113 kilométerrel rövidebb, vagyis 347 kilométeres lesz.

A csütörtöki szakaszról több információ, videó, valamint az eredmények itt találhatóak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.