Dárdai Pál a szezon végén távozik a Hertha vezetőedzői posztjáról

A szezon végén távozik posztjáról Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Forrás: MTI2019. 04. 16. 11:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A berlini klub kedden közleményében jelezte, erről közösen állapodtak meg a magyar szakemberrel.

A korábbi magyar válogatott szövetségi kapitány 2015 februárja óta irányítja a Herthát, melynek 1997 és 2011 között a játékosa volt. Csapata, amely az elmúlt öt fordulóban kikapott, öt körrel a bajnokság vége előtt 11. a Bundesligában.

„Nagyon intenzív és eseménydús éveket töltöttem el a Hertha BSC vezetőedzőjeként. Hálás vagyok a lehetőségért, és büszke vagyok arra, amit ebben az időszakban közösen elértünk. Van úgy néha, hogy eljön a változtatás ideje. Mindig is a legjobbat akartam a Herthának, mert ez a klub most is az otthonom, és az is marad” – idézte Dárdait a honlap.

Michael Preetz sportigazgató elmondta, nemcsak játékosként, hanem az elmúlt négy és fél év során immár vezetőedzőként is nagy érdemeket szerzett a Herthánál.

„A profi világban négy és fél év, egyébként nagyon jó és konstruktív közös munkája, hosszú idő. Most egyetértettünk abban, hogy a Hertha BSC számára az a helyes következő lépés, ha lehetőséget adunk az új impulzusra. Pál nagyon fontos része annak, hogy a klubunk pozitív irányba haladt és fejlődött, és a Hertha-család meghatározó személyisége marad a felnőtt csapat vezetőedzőjeként eltöltött időszaka miatt is” – tette hozzá.

Edzői karrierje eddigi legnehezebb időszakát éli a korábbi magyar kapitány
Fotó: MTI/EPA/Daniel Kopatsch

A 43 éves magyar tréner vezetésével 167 tétmérkőzésen 63 győzelmet aratott a gárda 40 döntetlen és 64 vereség mellett. Dárdai a freiburgi Christian Streich mögött a második leghosszabb ideje dolgozó tréner jelenleg a Bundesligában.

Azt követően, hogy első idényében benntartotta az élvonalban az akkor nehéz helyzetben lévő berlini csapatot, a 2015/16-os szezonban a hetedik lett az együttessel, amivel az Európa-ligában indulhatott. A következő idényben még egyet előrelépve hatodikként végzett a Hertha, így egyből az Európa-liga csoportkörébe jutott.

Az előző szezont tizedikként fejezte be a berlini csapat, amely hagyományosan a pontvadászat őszi részében nyújtott kiemelkedőt Dárdai keze alatt. Így volt ez a mostani idényben is, amikor a Hertha sokáig a középmezőny elejéhez tartozott, tavasszal azonban nem jöttek a remélt eredmények.

A magyar trénernek különleges, határozatlan idejű szerződése van a Herthánál, eszerint amennyiben a proficsapatnál váltás lesz, visszatérhet az utánpótlásba.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.