Dárdai Pál bízott benne, öngóllal „hálálta” meg

Újabb vereséget szenvedett a Hertha, amely a Bundesliga 23. fordulójában a Wolfsburg otthonában maradt alul 2-0-ra. Dárdai Pál a visszatérése óta öt bajnokin négyszer kapott ki a berlini csapattal, s mindössze egy pontot szerzett, de továbbra is bennmaradó helyen áll az együttes. A Bayern München könnyed győzelmet aratott a Köln ellen.

Magyar Nemzet
2021. 02. 27. 17:38
null
Fotó: MTI/EPA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Olyan célzóvizet fogunk inni, ami nem számít doppingnak – viccelődött a Wolfsburg elleni mérkőzés előtt, arra utalva, hogy a Hertha hadilábon áll a góllövéssel. Amióta a magyar edző visszaült a berlini kispadra, mindössze két gólt szerzett a csapat, és ez a szám az ötödik meccsén sem nőtt. Nem volt hatásos a célzóvíz.

Pontosabban a visszájára fordult. Sokáig ugyanis a mérkőzés egyetlen gólját egy berlini labdarúgó jegyezte, csak épp nem úgy, ahogy azt Dárdai elképzelte. A 38. percben Lukas Klünter egy wolfsburgi beadást akart tisztázni a saját kapuja előterében, aminek az lett a vége, hogy védhetetlen öngólt lőtt. A jobbhátvéd Klünter ebben az idényben a magyar edzőnél lépett pályára először a Herthában január végén, korábban csak a kispadig vagy még addig sem jutott.

A berliniek az ellenfél kapuja előtt tényleg el vannak átkozva, a 85. percben Piatek ziccerben kapufát lőtt, így elmaradt az egyenlítés. Érkezett viszont a második wolfsburgi gól a 89. percben egy szöglet után, amely mindent eldöntött. Kétgólos vereségével a Hertha öt bajnokin továbbra is csak egyetlen pontot szerzett Dárdaival, ám mivel a rivális Bielefeld 3-0-ra kikapott Dortmundban, még mindig az utolsó biztosan bennmaradó, 15. helyen áll a jobb gólkülönbségének köszönhetően. Dárdai Pál középső fia, Márton végigjátszotta a meccset a Hertha védelmében.

Az éllovas Bayern München magabiztos, 5-1-es sikert ért el a Köln ellen. A mérkőzés legjobbja Leon Goretzka volt, aki három gólpasszt osztott ki a találkozón, amelyen és a csereként beállt Serge Gnabry egyaránt duplázott. Győzelmével a Bayern előnye öt pontra nőtt az első helyen az RB Leipzig előtt, amely 18.30-kor a Mönchengladbach ellen lép pályára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.