Dárdai Pál rágyújtott egy kubai szivarra, szerinte most megérdemli

Megmenekült a Hertha a kieséstől a Bundesligában, Dárdai Pál vezetőedző csapata az utolsó előtti, 33. fordulóban szombaton hazai pályán 0-0-t játszott a Kölnnel, és az egy pont elegendő volt a berlinieknek az élvonalbeli tagságuk meghosszabbításához. Dárdai ennek örömére egy kubai szivart füstölve nyilatkozott.

Magyar Nemzet
Forrás: NSO.HU2021. 05. 16. 11:26
null
Dárdai Forrás: Twitter/Football 24/7
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bennmaradás kiharcolásához az is kellett a Herthának, hogy a Werder Bremen idegenben 2-0-ra kikapott az Augsburgtól, ezzel a 16., osztályozót érő helyen állva már nem érheti be a 14. Herthát – ám ez a „részletkérdés” Berlinben most már senkit sem érdekel, mindenki megkönnyebbült. Így is, aki néhány órával az öltözőben tartott ünneplést követően a ZDF Sportnak adott interjúban égő szivarral a kezében nyilatkozott, s mosolyogva kijelentette: – Kiérdemeltem.

Amint arról az Nso.hu beszámolt, Dárdai a meccs után a klub sajtófőnökétől, Paul Keutertől ajándékba kapott egy doboz kubai szivarkülönlegességet. Kijelentette, büszke a tanítványaira, akik nehéz munkát teljesítettek, s szerinte a szurkolók ismét szerethetik őket, mert igazi csapattá váltak.

A pályán úgy is tűnhetett, Dárdai nem szeretné megosztani ajándékát a Hertha sportigazgatójával, Arne Friedrichhel, ám a magyar tréner leszögezte: – Ez tévedés, ha valaki igazán megérdemelné a szivart, az Arne. Hihetetlen munkát végzett, neki köszönhető, hogy a klubvezetés nyugodt maradt, és az is, hogy már az utolsó előtti fordulóban biztossá vált az élvonalbeli helyünk.

A Kicker korábbi információja szerint Dárdai Pál szerződésében szerepel egy záradék, amely szerint garantáltan csak akkor hosszabbítják meg a szerződését, ha a bajnokságban a 16 mérkőzésen összesen 24 pontot szerez. Nos, a kispadra január 30-án visszatért, és az Eintracht Franfurt elleni 3-1-es idegenbeli vereséggel kezdő Dárdai tizenöt találkozón 18 pontot szerzett, de a berliniek a legutóbbi nyolc találkozójukon nem kaptak ki (három győzelem, öt döntetlen), ami igazán figyelemre méltó.

Később este a ZDF stúdiójában erről is az állítólagos záradékról is kérdezték a szakvezetőt, ám a nézők egyértelmű választ nem kaptak az ekkor már elégedetten szivarozó vezetőedzőtől.

– Semmit nem tudok megerősíteni. A helyzet az, hogy Dárdai Pál a következő évadban is a Herthánál dolgozik, azt azonban még nem tudni, hogy a profi csapatban vagy az utánpótlásban, meglátjuk. Mindenesetre ma este én vagyok a főnök, ami annyit tesz: jó borral és szivarral ünneplek – nyilatkozta Dárdai.

A berliniek a záró fordulóban jövő szombaton a Hoffenheim otthonába látogatnak.

Edzőváltás Brémában

Vasárnap menesztette Florian Kohfeldt vezetőedzőt, és a csapatot korábban irányító Thomas Schaafot nevezte ki a helyére az élvonalbeli tagsága megőrzéséért küzdő Werder Bremen. A brémaiak közlése szerint a szakembernek azért kellett távoznia, mert legutóbbi kilenc mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett a csapat, és osztályozós, 16. helyre csúszott vissza a tabellán. A 31 pontos Werder jövő szombaton a nyolcadik Mönchengladbach ellen hazai pályán zárja a szezont. A már bennmaradást érő 15. helyen álló Bielefeldnek 32 pontja van, az utolsó előtti, kieső helyen álló Kölnnek pedig 30. Előbbi a kilencedik Stuttgart otthonában játszik, utóbbi a már biztos kieső, utolsó helyezett Schalkét fogadja. Ami biztos, a Schalke melletti másik búcsúzó és az osztályozóra kényszerülő csapat a Bielefeld, Bremen, Köln trióból kerül ki.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.