Debrecenben telt ház lehet az Eb-n

2019. 11. 15. 11:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rövid pályás gyorskorcsolyázóink jól kezdték a világkupa-sorozatot – Salt Lake Cityben és Montrealban két aranyérmet, egy ezüstöt és két bronzot szereztek –, fél szemmel pedig már a január 24–26. közötti debreceni Európa-bajnokságra is előretekinthetnek. A Magyar Országos Korcsolyázószövetség (MOKSZ) tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy megkezdődött a jegyértékesítés. A Főnix csarnokban nem lesz újdonság a short track, hiszen 2013-ban már világbajnokságot is rendeztek itt, de az Eb bizonyosan jobban eléri majd a hazai közönség ingerküszöbét, hiszen férfiváltónk az olimpiai bajnoki cím védője. S tegyük hozzá, hogy az idei, hollandiai Eb-n Magyarország végzett az éremtábla élén négy arannyal, négy ezüsttel és egy bronzzal.

– Nagyon jó, hogy itthon lesz az Eb, mert ez extra nyomást jelent ugyan, ám éppen az ilyen helyzetek készítenek fel bennünket arra, hogy minden körülmények között elviseljük a terhet, az olimpián is – szögezte le Liu Shao­lin Sándor. Mindehhez pedig Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke hozzáfűzte: – Nyomassza inkább az oroszokat, a hollandokat és a többieket, hogy Magyarországra kell jönniük, és itt kell megküzdeniük telt ház előtt a mieinkkel, akiket négyezer-ötszázan biztatnak majd. Beszervezzük a Loki B közepét is, még a jég mellett sem lehet olyan hideg, hogy ne vetkőzzenek félmeztelenre, és ne fújják be a versenyzőinket a célba.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.