Demonstrálni a nagyvilágnak

Az úszók magasra tették a lécet a Kvangdzsuban szerzett öt (ebből négy ötkarikás távon elért) aranyéremmel; mint minden évben, a ma kezdődő szegedi világbajnokságon a kajak-kenusokon a sor, hogy a magyar sport éves egyenlegét feljebb tornázzák. A sokéves tendencia alapján a feladatokat is leoszthatjuk: a hölgyektől remélhetjük az éremtermés zömét, a férfiaktól kvótaszerzéssel is beérjük, hiszen az előttünk álló esemény nem csupán a sportág hazai ünnepe, hanem egyben olimpiai kvalifikációs vb.

2019. 08. 21. 12:06
KOZÁK Danuta
Kozák Danuta két számban, 500 méteren egyesben és párosban méreti meg magát Fotó: MTI/Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már többször érintettük a kérdést, de nem árt újra rögzíteni: versenyzőink közül csak az ötszörös olimpiai bajnok indul két olimpiai számban. Még a hazai férfi kajakos mezőnyből kiemelkedő sem kapott két számot, hogy ne aprózza el az erejét. Ezt is azt mutatja, hogy a kvótaszerzés mindennél fontosabb. Ez nem a kötelező óvatosság, azt felemlegetve, hogy egyre sűrűbb a nemzetközi mezőny, már a legjobbak sem mehetnek biztosra és így tovább – a magyar kajak-kenu valóban történelmi léptékű lehetőség előtt állhat Tokióban. Ezt kell mától Szegeden megalapozni.

A Magyar Nemzet is beszámolt róla többször, hogy 2020-ban megváltozik a kajak-kenu versenyek lebonyolítása az olimpián. S végre nem a hajók és távok olykor indokolatlan újrafelosztásával, hanem akképpen, hogy egy nemzet – a négyeseket leszámítva – két egységet is indíthat versenyszámonként.

Tokióban már megvalósul a nemek egyensúlya – amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság olykor az észszerűtlenség árán is megkövetel –, tehát jövőre hat-hat férfi és női, azon belül négy-négy kajakos, illetve két-két kenus futamot rendeznek. A férfiak K–1 200, K–4 500, K–1 1000, K–2 1000, C–1 1000 és C–2 1000, a nők K–1 200, K–1 500, K–2 500, K–4 500, C–1 200 és C–2 500 méteren versenyeznek majd.

Ezek tehát azok a versenyszámok, amelyekre Szegeden is kiemelten kell ügyelni. A férfiaknál és a nőknél is kilenc-kilenc – hat-hat kajakos és három-három kenus – kvótát lehet szerezni, annak figyelembevételével, hogy egy versenyző eredményét csak egy egységben veszik számításba. Ezért nem nevezte Hüttner Csaba Kozák Danutát a négyesbe. A magyar hajónak nélküle is illene dobogón végezni, s az első hét szerez indulási jogot Tokióra. E négy kvóta mellé pedig Kozák Kárász Annával párosban begyűjti a még szükséges kettőt.

Kozák Danuta két számban, 500 méteren egyesben és párosban méreti meg magát
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hasonló megfontolásból nem indul csapathajóban Kopasz Bálint. A férfi kajakosoknál – ezt is többször leírtuk már – a négyes a kulcsfontosságú egység. Ha Nádas Bence, Birkás Balázs és Kuli István bekerül az első hét közé, akkor nagy baj már nem érheti a mienket. Női kenuban C–2 500-on Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső a győzelemre is esélyes – különösen azok után, hogy hétfőn nyilvánosságra hozták, a fő rivális kanadai Vincent-Lapointe nővérek közül Laurence-ot doppingvétségen érték. Miként hosszú évek óta, továbbra is a férfi kenu a neuralgikus magyar szakág. Kiss Tamásnak – aki emlékezetes módon a tragikusan elhunyt Kolonics György helyére betérdelve Kozmann Györggyel Pekingben bronzérmet szerzett –, valamint Kiss Balázsnak és Dóri Bence Balázsnak fel van adva a lecke. Utóbbi párosunk az ismeretlenségből egyenesen akár a rivaldafénybe léphet elő.

A szegedi világbajnokság nemcsak Magyarországnak, az egész világnak a sportág ünnepe. A részt vevő nemzetek száma a vb-k történetében először meghaladja a százat (egész pontosan 101 országból érkeznek); az eseménynek azt is demonstrálnia kell, hogy a kajak-kenunak igenis kétségbevonhatatlanul helye van az olimpiai programban. Ennek megerősítése nagyobb érdeke a magyar kajak-kenunak, mint hogy nyolc, tíz, netán ennél is több érmet szereznek a versenyzőink.

Ma az előfutamokkal kezdődik meg a vb, döntőket először pénteken rendeznek, a legtöbb érmet a zárónapon, vasárnap osztják. Miként a kajak-kenu világbajnokságok esetében ez szokásos, a többi versenyszámmal párhuzamosan a parafutamokat is megrendezik, ugyancsak magyar esélyesekkel.

A magyar csapat

Férfiak:

K–1 200 m: Csizmadia Kolos Attila

K–1 500 m: Dombvári Bence

K–1 1000 m: Kopasz Bálint

K–1 5000 m: Noé Bálint

K–2 200 m: Balaska Márk,

Apagyi Levente

K–2 500 m: Noé Zsombor,

Bogár Gábor

K–2 1000 m: Kammerer Zoltán,

Gál Péter István

K–4 500 m: Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István

K–4 1000 m: Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek

C–1 200 m: Hajdu Jonatán

C–1 500 m: Bodonyi András

C–1 1000 m: Kiss Tamás

C–1 5000 m: Adolf Balázs

C–2 200 m: Korisánszky Dávid,

Mike Róbert

C–2 500 m: Hajdu Jonatán,

Fekete Ádám

C–2 1000 m: Kiss Balázs,

Dóri Bence Balázs

C–4 500 m: Sáfrán Mátyás,

Mike Róbert, Korisánszky Dávid,

Bakó Tamás

Nők:

K–1 200 m: Lucz Dóra

K–1 500 m: Kozák Danuta

K–1 1000 m: Csipes Tamara

K–1 5000 m: Bodonyi Dóra

K–2 200 m: Lucz Anna, Kiss Blanka

K–2 500 m: Kárász Anna,

Kozák Danuta

K–2 1000 m: Hagymási Réka, Medveczky Erika

K–4 500 m: Gazsó Dorka Alida, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra

C–1 200 m: Nagy Bianka

C–1 500 m: Bragato Giada

C–1 5000 m: Lakatos Zsanett

C–2 200 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső

C–2 500 m: Balla, Devecseriné

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.