Drámai elemekben bővelkedett az öttusázók küldöttgyűlése

Bretz Gyula további négy évig folytathatja az öttusaszövetség élén. Mizsér Attila visszalépett a szakmai alelnök poszttól, így az egyedüli jelölt, Vörös Zsuzsanna lett a befutó. Hanzély Ákos és Tibolya Péter szerint jogszerűtlen volt a tisztújítás.

Magyar Nemzet
2020. 09. 02. 16:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy olimpiai bajnok visszalépett, egy másikat megválasztottak, két világbajnok levetette volna a napirendről a tisztújítást, a korábbi sportállamtitkár vállalta magára a feszültségek elsimítását. Ebből is látszik, hogy fordulatokban gazdag, eseménydús küldöttgyűlést zárt a Magyar Öttusaszövetség. Felütés gyanánt Hanzély Ákos és Tibolya Péter, két korábbi világbajnok meglepő tervvel állt elő: az alapszabályban található anomáliákra hivatkozva elhalasztották volna a szavazást a közgyűlés harmadik napirendi pontjáról, a tisztújításról. Igen ám, de a közgyűlés levezetőelnöke, Gyalog András elutasította a javaslatot, mondván, minden napirenddel kapcsolatos módosító javaslatot legkésőbb a közgyűlés kezdete előtt tíz nappal lehet benyújtani. Tibolya szerint jogszerűtlen a szavazás lebonyolítása, egyúttal jelezte: harminc napon belül a döntés megtámadható a bíróságon.

Bretz Gyula továbbra is élvezi a bizalmat Fotó: MTI

A felszólalók javaslatától függetlenül végül elkezdődött a szavazás: az egyedüli elnökjelölt, a 2016 óta hivatalban levő Bretz Gyula 39 érvényes igen szavazatot kapott, további négy évig ő vezetheti a Magyar Öttusaszövetséget. Az általános alelnöki posztra két olimpiai bajnok, Mizsér Attila és Vörös Zsuzsanna kandidált. A választás előtt Mizsér felolvasott egy levelet, melyben megköszönte a küldöttek bizalmát. Ezután elégedetlenségét fejezte ki a sportág állapota miatt. Mint mondta, a jobbító ötleteit semmibe vették. Nehezen tudta feldolgozni azt a rágalomhadjáratot, ami a személye ellen indult. Az említett okokra hivatkozva visszalépett a jelöléstől.

Egy jelölt maradt tehát a szakmai alelnöki posztra, a magyar női öttusázás egyetlen női olimpiai bajnoka, Vörös Zsuzsanna a 40 lehetséges szavazatból 33-at kapott. Athén bajnoka, a székesfehérvári Alba Volán szakosztály-igazgatója lapunknak elmondta, a magyar öttusa nem mondhat le könnyelműen Mizsér Attila tapasztalatairól.

– Attila a küldöttgyűlés előtt felhívta a figyelmet a sportágban – az ő megítélése szerint – tapasztalható anomáliákra. Én erre még a küldöttgyűlés előtt válaszoltam. Ő úgy érzi, hogy a személyét támadta a közösség, pedig nem erről van szó. Nagyon sajnálom, ha megbántottnak érzi magát, a sportágunk nem mondhat le egy olimpiai bajnok tapasztalatáról. Minden erőmmel azon leszek, hogy mihamarabb leüljünk egyeztetni. Egységesnek kell lenünk, ez az egyetlen út. Nincs más megoldás – fogalmazott Vörös Zsuzsanna.

A korábbi sportért felelős államtitkárt, a Honvédelmi Sportszövetség elnökét, Simicskó Istvánt és Andrásfi Pétert választották a szövetség általános alelnökévé. Simicskó kiemelte: érzi a feszültséget a sportágon belül, de nem érti a széthúzás okát. Hangsúlyozta, hogy közös nevezőre kell törekedni, és azt ígérte, alelnökké választása esetén ezért fog tevékenykedni.

A küldöttgyűlés eseményei alapján a tapasztalt sportpolitikus nem fog unatkozni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.