Dzsudzsák még nem tudja, marad-e Debrecenben

Dzsudzsák Balázs még nem tudja, marad-e a DVSC-nél. A másodosztályú bajnoki cím és a kivívott feljutás után a debreceni legenda azt mondta, most az ünneplésé a főszerep, aztán pihenni fog, s abban bízik, jövőre az NB I-ben legalább annyi szurkoló lesz a Loki meccsein, mint vasárnap a Haladás ellen.

Magyar Nemzet
Forrás: NSO2021. 05. 17. 9:06
DZSUDZSÁK Balázs
Dzsudzsák Balázs vezérletével ünneplik a debreceniek az NB II-es bajnoki címet és feljutást Fotó: Czeglédi Zsolt Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nem akartam az elején sem a szavakkal dobálózni, abszolút azért jöttünk, hogy ezt a bajnokságot megnyerjük, és visszajusson a Debrecen oda, ahova tartozik – nyilatkozta az NSO-nak a Haladás elleni, 4-2-es győzelem, a feljutás kivívása után. – Nagyon boldog vagyok, hogy ez a végén összejött. Nyilván voltak benne hullámvölgyek, de erre holnapután már senki nem fog emlékezni, csak arra, hogy a Debrecen nevével kezdődik a tabella. Büszke vagyok a csapatra is, és köszönjük a szurkolóknak, hogy ilyen fantasztikus hangulatot teremtettek.

Dzsudzsák az egész idényt, a saját szerepét, feladatát értékelve a következőket mondta:

– Nagyon nagy űrnek éreztem azt a váltást, amibe belekeveredtünk, tizenkét-tizenhárom év alatt sokat változott a labdarúgás, a magyar is, úgyhogy nehéz volt visszaszokni, de örülök, hogy a végére abszolút a csapat vezérévé tudtam válni, és tudtam segíteni a góljaimmal, gólpasszaimmal és a jelenlétemmel. Nagyon nehéz év volt, hangsúlyozom újra, de örülök, hogy most minden jó.

Dzsudzsák Balázs vezérletével ünneplik a debreceniek az NB II-es bajnoki címet és a feljutást
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A Loki csapatkapitánya köszönetet mondott a szurkolóknak. A Haladás ellen hatezer-négyszázan biztatták a csapatot, s Dzsudzsák is abban bízik, hogy a jövőben ennél még többen lesznek.

– A szurkolók nagyon fontosak. Nem mindegy, hogy az ember hogyan ünnepli a gólját, az eddigi gólörömeim nem ilyenek voltak. Nagyon jó, hogy az ember érzi azt a meccshangulatot, amiért szeretjük, amiért csináljuk a futballt. Remélem, ez a minimum, legalább ennyien lesznek a következő szezontól is, és csak még többen jönnek.

A folytatásról egyelőre semmi biztosat nem mondott a 108-szoros válogatott játékos. Arra a kérdésre, hogy marad-e, így felelt:

– Meglátjuk, most rám fér a pihenő. Erre a szezonra írtam alá, a Debrecen visszajutott az NB I-be, majd meglátjuk. Egyelőre a bajnoki címé és az ünneplésé a főszerep.

Íme a teljes interjú:

Dzsudzsák Balázs az NB II 2020/21-es idényében 29 mérkőzésen öt gólt szerzett a Debrecenben.

Az NB II utolsó fordulójában eldőlt, hogy a Debrecen mellett a Gyirmót jut fel az NB I-be, a Vasas marad az NB II-ben.

NB II, utolsó forduló, a dobogós csapatok mérkőzései: DVSC–Haladás 4-2, Gyirmót–Békéscsaba 4-0, Vasas–Győr 3-0. Az élcsoport végeredménye: 1. Debrecen 80 pont, 2. Gyirmót 78 (23 győzelem), 3. Vasas 78 (22 gy.).

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.