Edzője szerint Cseh László csak az éremért menne Tokióba

Januári vakbélműtétje után március végén ott tart a felkészülésben Cseh László, ahol február közepén kellett volna lennie, árulta el az úszóklasszis edzője, Plagányi Zsolt. Mindez az országos bajnokságon is meglátszott, hiszen a legfontosabb számában, 200 vegyesen csak második lett. Jelenleg az sem egyértelmű, hogy Cseh ott lehet az olimpián, de edzője szerint önmagában a tokiói szereplés amúgy sem hozná lázba, csak ha az éremért küzdhetne.

Magyar Nemzet
Forrás: SzPress Hírszolgálat2021. 03. 27. 9:59
null
Forrás: SzPress Hírszolgálat
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogy azt megírtuk , jelenleg papíron csak 200 vegyesen indulhatna a tokiói olimpián, hiszen ebben rendelkezik olyan A szintes idővel, amellyel a magyar ranglista első két helyén áll. Ám azt az időt még a 2019-es vb-n úszta, azóta eltelt több mint másfél év, és nem járt ennek a közelében újra. A Duna Arénában zajló országos bajnokságon a magyar mezőnyben is csak második lett úgy, hogy a legerősebb rivális el sem indult a döntőben. Ezeket figyelembe véve kérdésessé vált Cseh védettsége az olimpiai kvóták szétosztásánál.

– Senki se felejtse el, hogy 200 vegyesen 1:57.79 perccel ő jelenleg a második legjobb magyar, nem mellékesen olimpiai szintidős versenyző. Ilyenkor a múlt nem sokat számít, mégis tiszteletet parancsol a 111 magyar bajnoki címe, amihez az országos bajnokság zárónapján egyet akár még hozzá is tehet. Hogy az olimpiai A szinttel rendelkezők védettsége a válogatásnál számítani fog-e, vagy sem, azt egyelőre csak találgatni lehet – mondta az SzPress Hírszolgálatnak Plagányi Zsolt, aki hét éve irányítja az úszó felkészülését.

Cseh helyzetét semmiképpen sem segítette, hogy januárban vakbélműtéten esett át, és az ebből fakadó hátránya is megmutatkozott az ob-n.

– Másképpen dolgoz fel egy ilyen, nem éppen kellemes helyzetet egy húszesztendős sportoló, mint egy nála 15 évvel többet számláló versenyzőtársa. Ehhez képest ha nem is remekelt, elfogadhatóan jó időket úszott a bajnokságon, sokkal többet a jelenlegi formájából nem is tudott volna kihozni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a kényszerszünet miatt most március végére sikerült olyan szintre felhozni a felkészültségi állapotát, ahol már február közepén kellett volna tartania – közölte Plagányi.

A 35 éves Cseh László az ötödik olimpiájára készül, de jelenleg az sem biztos, hogy ott lehet Tokióban. Mindenesetre az edző szerint erről nemcsak a válogatási elvek döntenek majd, hanem az úszó saját magával szemben támasztott elvárásai is.

– Bizonytalannak látom Lacit, és ezzel magyarázható az is, hogy kerüli a sajtó képviselőit, nincs kedve nyilatkozni. Így helyette kell elmondanom, hogy szerintem az olimpiai szereplés lehetősége csak akkor forrósíthatja fel igazán a vérét, ha lehetőséget lát egy újabb érem megszerzésére. Csupán azért, hogy az ötödik olimpiáján is részt vehessen, és ott még egy jobb helyezésért is meg kelljen harcolnia, nem fog minden követ megmozgatni – vélekedett Plagányi Zsolt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.