Egy-egy első, második és harmadik hely a szombat délelőtti B döntőkben

Forrás: MTI2019. 08. 24. 11:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jól teljesítettek a mieink a szombat délelőtti B döntőkben a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.

A kenus Nagy Bianka remekül versenyzett, szinte végig vezetve nyerte meg a „kisdöntőt” 200 méteren, így végül a tizedik helyen zárja a szegediként számára duplán is hazai viadalt.

A hozzá hasonlóan a kajak egyes 200 méteren a döntőről, így az olimpiai kvótáról lemaradó Csizmadia Kolos is beleadott mindent utolsó futamába, csak az ukrán Dmitro Danilenko bizonyult gyorsabbnak nála, így ő a 11. lett a világbajnokságon.

A betegség miatt visszalépő Dóri Bence kiválása miatt közvetlenül a rajt előtt összetérdelő Kiss Balázs és Mike Róbert is jól teljesített a C-2 1000 méter B fináléjában, jó hajrával harmadikként haladtak át a célvonalon, ami összesítésben a 12. pozíciót jelentette a számukra.

Az ötkarikás programban nem szereplő kenu egyes 500 méteres számban Bodonyi András „kisdöntős” ötödik helyével a 14. helyen zárta a vb-t.

A nézők folyamatosan érkeznek a Maty-érre, már a délelőtti programot is több ezren követték a helyszínen.

A szombati napon kilenc döntőt rendeznek, ezek közül négyben lesz magyar hajó. Lucz Dóra és az érem mellett olimpiai kvótáért is küzd.

később:

A döntők 11.33:

női K-1 200 m (Lucz Dóra) – olimpiai szám

férfi K-1 200 m – olimpiai szám

női C-1 200 m – olimpiai szám

férfi C-2 1000 m – olimpiai szám

férfi K-1 1000 m (Kopasz Bálint) – olimpiai szám

női K-1 1000 m (Csipes Tamara)

férfi C-1 500 m

férfi K-2 500 m (Noé Zsombor, Bogár Gábor)

női K-2 500 m – olimpiai szám

középfutamok 15.00:

női K-1 500 m (Kozák Danuta) – olimpiai szám

férfi K-2 1000 m (Kammerer Zoltán, Gál Péter) – olimpiai szám

férfi C-1 1000 m (Kiss Tamás) – olimpiai szám

férfi C-1 200 m (Hajdu Jonatán)

férfi K-4 500 m (Nádas Bence, Birkás Balázs, Kuli István) – olimpiai szám

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.