Egy győzelemre a címvédéstől a Fradi

A címvédő FTC 15-10-re győzött az OSC vendégeként a férfi vízilabda ob I döntőjének szombati második mérkőzésén, így már csak egyetlen sikerre van az aranyéremétől.

Forrás: MTI2019. 05. 18. 17:37
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-0 az FTC javára

A Ferencváros remekül kezdte a mérkőzést, gyorsan három góllal elhúzott, s ezt követően egészen a harmadik negyed második feléig az történt a medencében, amit a zöld-fehérek akartak. Az OSC játékosai fontos szituációkban rendre hibáztak, ezért sokáig nem tudtak közelebb férkőzni riválisukhoz.

A harmadik szakasz hajrájában aztán a hazaiak játszottak jobban, s az utolsó szünetre két gólra faragták hátrányukat, majd a zárónegyed elején 9-8-ra jöttek fel.

Ekkor úgy tűnt, izgalmas lesz a meccs vége, ám az FTC megrázta magát, szinte minden támadásából betalált, s még a negyed feléig eldöntötte a találkozót, melyet végül öt góllal nyert meg.

A döntő harmadik mérkőzését szerdán rendezik.

Eredmény, E.ON férfi ob I, rájátszás, döntő, 2. mérkőzés:

A-Híd OSC Újbuda – FTC-Telekom 10-15 (2-5, 2-3, 3-1, 3-6)

---------------------------------------------------------

gólszerzők: Ukropina 4, Erdélyi 2, Kovács, Salamon, Randelovic, Brguljan 1-1, illetve Sedlmayer, Kállay, Vámos, Mezei, Jaksic, Varga 2-2, Német, Jansik, Mitrovic 1-1

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.