Eldőlt, kinek kell visszavezetnie a Vasast az élvonalba

Hivatalos honlapján jelentette be a Vasas, hogy a következő idényben Kuttor Attila lesz a vezetőedzője. A szakember 1+1 éves szerződést írt alá a klubbal.

Magyar Nemzet
2021. 06. 01. 10:27
Kuttor Attila
Nagy Miklós sportigazgató (balra) tudja, hgy miért éppen Kuttor Attilát választotta Fotó: Picasa Forrás: vasasfc.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Vasas sokat áldozott keretének megerősítésére, mégsem tudta kiharcolni a feljutást a mögöttünk hagyott NB II-es szezonban. Schindler Szabolcs vezetőedző távozott, az új idényben Kuttor Attila irányítja a csapatot.

Természetesen a következő évadnak is a feljutás céljával vág neki a piros-kék egyesület, de ennél részletesebb elvárást is megfogalmazott a sportigazgató, Nagy Miklós.

– Elsősorban a futballról alkotott filozófiája, edzői karaktere és az általa vezetett csapatok játékán felfedezhető stílusjegyek alapján esett a választásunk Kuttor Attilára. 1+1 éves szerződést kötöttünk, azzal a céllal, hogy a következő szezonban bátor, szervezett és tudatos futballal kivívjuk a feljutást az élvonalba.

Kuttor a Mezőkövesd kispadján tette le névjegyét, amellyel a 2019/20-as idényben Magyar Kupa-döntőt vívott, és sokáig dobogós helyen állt az NB I-ben. A tavalyi szezonban viszont a gyenge kezdés után távoznia kellett a csapattól, azóta várt a következő feladatra.

– A Vasas lehetőségei minden tekintetben adottak, így számunkra már csak az a feladat – amit korábbi edzői pályafutásom során is mindig szem előtt tartottam –, hogy az adott közösség, amit vezetőedzőként irányítok, folyamatosan fejlődni tudjon. A sikerhez vezető út összetett, sosem lehet kiragadni egyetlen tényezőt. A kulcs inkább maga a fejlődés folyamata, a komplex közös munka, aminek végül az egyik eredménye, ha a klub visszakerül a méltó helyére és fel tud jutni az első osztályba. Bármilyen sportágról, bajnokságról, osztályról beszélünk, megnyerni vagy első kettőben végezni és osztályt lépni nem könnyű feladat, bármilyen háttérrel is rendelkezik egy klub. A magyar játékosokkal felálló csapat, a rutinos és tapasztalt labdarúgókból álló gerinc mellett – a kiemelt akadémiák között nagyszerűen szereplő háttérakadémiánknak köszönhetően – hosszú távon fiatalokra épülő filozófia nagyon közel áll hozzám. Ha lehet így fogalmazni, ennél jobbat egy edző nem is kívánhatna – fogalmazott új klubja honlapján Kuttor Attila.

Az új szakvezető irányításával a Vasas június közepén kezdi meg a felkészülést a 2021/22-es idényre.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.