Elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok Andrea Pollack

Ötvenhét évesen elhunyt Andrea Pollack, a németek háromszoros olimpiai bajnok úszója.

Forrás: MTI2019. 03. 15. 21:13
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A schwerini születésű Pollack kelet-német színekben aranyérmet nyert 1976-ban Montrealban 200 méteres pillangóúszásban, illetve a 4x100-as vegyes váltó tagjaként, majd utóbbit megismételte négy évvel később Moszkvában. Kanadában ezüstérmes lett 100 m pillangón és a 4x100-as gyorsváltóval, 1980-ban pedig 100 m pillangón.

Pillangóúszásban 1978-ban többször is megjavította a világcsúcsot 100 és 200 méteren.

Pollack csaknem 40 évig gyógytornászként dolgozott. A berlini olimpiai központ pénteki nekrológja szerint tapasztalatának és emberi értékeinek köszönhetően megértette az élsportolók gondolatait és érzelmeit, így szoros kapcsolatban volt velük.

Az egykori kiváló úszó 1998-ban tanúskodott a kelet-német sport rendszerszintű doppingprogramjáról. Mint elmondta, rendszeresen különböző tablettákat kellett szednie és injekciókat is kapott, de állítása szerint ezek csak vitaminokat tartalmaztak és az edzésprogram részét képezték.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.