Elhunyt Charlie Whiting versenyigazgató

Három nappal a Forma-1-es világbajnoki sorozat idei rajtja előtt elhunyt Charlie Whiting, a vb versenyigazgatója.

Forrás: MTI2019. 03. 14. 12:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) tájékoztatása szerint a 66 éves brit szakember Melbourne-ben, a hétvégi Ausztrál Nagydíj helyszínén veszítette életét tüdőembóliában.

Jean Todt, a FIA elnöke azt mondta, „Charlie személyében egy hűséges barátot, egyben a sportág karizmatikus nagykövetét veszítettük el.”

A pilóták csütörtöki sajtótájékoztatóját is beárnyékolta Whiting halála, így a szokásos szezon előtti kérdéseket megelőzően a versenyzők is kifejezték részvétüket és megemlékeztek a szakemberről.

„Sokkolt a hír, különösen azért, mert tegnap még beszélgettünk és a pályabejárásnál együtt sétáltunk végig az első néhány kanyarban” – mondta a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája. Hozzátette: Whiting volt az egyetlen kapocs a szabályalkotók és a versenyzők között. – „Olyan valaki volt, akitől bármikor bármit megkérdezhettünk, az ajtaja mindig nyitva állt.”

Az ötszörös vb-győztes és címvédő a Mercedes brit pilótája szerint Whiting halálával a Forma-1 az „ikonját” veszítette el.

„Az elkötelezettségével, minden tettével a sportág pillérévé vált, és nagyon sokat segített a versenyzőknek” – jelentette ki Hamilton, akinek csapattársa, a finn Valtteri Bottas „szomorú és szürreális” hírnek nevezte, hogy az autósport elitkategóriája hirtelen elveszítette versenyigazgatóját. „Még most sem hiszem el, hogy ez megtörtént. Nagyon sokat tett az általunk szeretett sportágért” – mondta Bottas.

a Red Bull holland pilótája felelevenítette, hogy néhány héttel ezelőtt Genfben töltött egy napot Whitinggal, akivel „nagyon sok mindenről” beszélgetett. „Úgy köszöntem el tőle, hogy találkozunk Ausztráliában az idei szezon rajtjánál, így még hihetetlenebbnek tűnik, hogy most itt vagyunk, és ő már nincs köztünk” – nyilatkozta Verstappen.

Daniel Ricciardo, a Renault ausztrál versenyzője kiemelte, hogy a szakember mindig nyitottan állt hozzá a pilóták problémáinak kezeléséhez. „Nem könnyítettük meg a dolgát, mégis mindig ott volt nekünk, és valahogy mindig úgy éreztük, hogy a mi oldalunkon áll. Sok kedves és pozitív emlékünk van róla” – tette hozzá Ricciardo.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a sportág „fantasztikus nagykövetének” nevezte Whitingot, akit a Forma-1 érdekeinek „valódi őrzőjeként” jellemzett. „Kiegyensúlyozott szemléletű és megértő volt, de a legfontosabbak számára mindig is az F1 érdekei voltak, ezzel vált a Forma-1-es család alappillérévé” – jelentette ki Wolff.

Mattia Binotto, a Ferrari télen kinevezett csapatfőnöke valódi profinak és rendkívül tájékozottnak írta le a versenyigazgatót, és hangsúlyozta, mindenek előtt „egy csodálatos személyiség volt, aki tisztelettel bánt mindenkivel.”

„Fáradhatatlan és felvilágosult szakembere volt az autósport világának, és sokat segítette abban, hogy a Forma-1 biztonságosabb és jobb legyen” – mondta a maranellói istálló vezetője.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy ki lesz Whiting utódja. A helyettese eddig az amerikai Scot Elkins volt, ő azonban nincs ott Melbourne-ben. Az év első nagydíját így az ausztrál Michael Masi felügyeli majd, neki van tapasztalata, a tavalyi szezonban is dolgozott Whiting irányítása alatt.

Charlie Whiting 1977-ben, a Hesketh Racing csapatában, szerelőként került be a Forma-1 világába, majd Bernie Ecclestone istállójához, a Brabhamhez szerződött, és a háromszoros világbajnok brazil Nelson Piquet vezető szerelője is volt. Egy évtized után, 1988-ban került a FIA-hoz, s 1997 óta látta el a versenyigazgatói feladatokat a Forma-1-ben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.