Emiliano Sala holttestére bukkantak a lezuhant kisrepülőgépen

Emiliano Sala holttestét hozták felszínre abból a kisrepülőgépből, amely két és fél hete zuhant le a La Manche-csatornánál.

Forrás: MTI2019. 02. 08. 8:58
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dorseti halottkém vizsgálata alapján vált hivatalossá, hogy a Cardiff City labdarúgóját találták meg a tengerfenéken felfedezett gépben.

Az eredményről a rendőrség tájékoztatta a játékos, illetve a gépet vezető 59 éves pilóta, David Ibbot családját. Ezen túl azt is közölte, hogy a vizsgálat tovább folytatódik a halál pontos okának megállapítására. A pilótát egyelőre nem találták meg.

A lezuhant repülőgép roncsaira vasárnap bukkantak rá. A baleset okát, illetve körülményeit még nem sikerült megállapítani, de az erre szakosodott brit hatóság (AAIB) úgy véli, elég információ áll majd rendelkezésre a víz alatt készült felvételeken.

A holttest azonosítása után a háromezer lelkes argentínai Progressóban, ahol Sala 3 és 15 éves kora között élt, gyakorlatilag mindenki a tragédiával foglalkozott.

„Amióta értesültünk erről, az emberek csak erről beszélnek, a falut nagyon megérintette. Nagyon szerette, imádta őt mindenki” – mondta a francia hírügynökségnek Oscar Heymo, az egyik helyi étterem vezetője, Sala apjának barátja. „Szörnyű, ami történt, el se tudják képzelni, mit érzünk” – tette hozzá.

„Micsoda szomorúság, ez a lehető legrosszabb hír” – reagált a bejelentésre a korábbi válogatott Gabriel Batistuta, aki Salához hasonlóan Santa Fe tartományból származik.

„Nagyon fájdalmas az a hír. Részvétem Sala családtagjainak, barátainak és társainak ebben az oly nehéz pillanatban. Veletek vagyunk” – írta Twitter oldalán a köztársasági elnök Mauricio Macri, a Boca Juniors korábbi elnöke.

„Mindannyian le vagyunk sújtva, neki ajánljuk a továbbjutást” – jelentette ki a Fox Sportnak Fernando Batista az U20-as világbajnokságra kijutott argentin válogatott szövetségi kapitánya.

A 28 éves argentin támadó a Nantes-tól szerződött a Cardiffhoz, ezért utazott Franciaországból Angliába január 21-én. Az egymotoros repülőgép pilótája – a rendőrség tájékoztatása alapján – 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről.

A játékost a balesetet megelőző héten klubrekordot jelentő, 17 millió euró (5,4 milliárd forint) körüli összegért igazolta le a Cardiff.

Közben az FC Nantes – amelynél a balesetet követő napokban több megemlékezés is volt – egy a klubhoz közel álló forrás szerint már felkért két ügyvédet annak vizsgálatára, milyen módon lehetne rábírni a Cardiff Cityt, hogy az átigazolási díjat kifizesse. Az utalás egyelőre nem történt meg, noha a szerződtetést hivatalosan regisztrálták.

Megemlékezések a hétvégi francia bajnoki mérkőzéseken

Egyperces tapssal kezdődnek a mérkőzések a hétvégén a francia labdarúgó-bajnokság élvonalában és másodosztályában a repülőgép-balesetben elhunyt Emiliano Salára emlékezve.

„Ma este és egész hétvégén együtt tisztelgünk Emiliano emléke előtt a mérkőzések kezdőrúgását megelőzően” – jelentette be a Francia Labdarúgóliga elnöke. Nathalie Boy de la Tour az argentin támadót olyan játékosként írta le, akiben együtt volt meg az életöröm, a kedvesség, a nagyvonalúság és az egyszerűség.

Noël Le Graët, a francia szövetség elnöke példás játékosnak nevezte Emiliano Salát, akit mindenki nagyra értékelt a pályán és azon kívül is.

A nantes-i közönség már január 30-án, a Saint-Etienne elleni mérkőzésen énekléssel, molinókkal, transzparensekkel búcsúzott a klub volt játékosától, aki január 21-én tűnt el. A nyugat-franciaországi egyesület honlapján a halálhírt követően kizárólag a futballista fotója látható azzal az üzenettel, hogy „Sohasem felejtünk el, Emi”.

Az FC Nantes bejelentette, hogy visszavonultatja Sala mezszámát, így a 9-esben már nem játszhat senki. Az egyesület honlapján korábban azt írta: „mélységes szomorúsággal” értesült arról, hogy a lesüllyedt gépből felhozott holttest Saláé.

„Ez a hír végtelen és kibírhatatlan várakozásnak vetett véget. Emiliano örökre az FC Nantes nagyszerű történetét író legendái közé kerül” – emlékezett közleményében a francia klub.

Elbúcsúzott a 28 évesen elhunyt futballistától és részvétét fejezte ki családtagjainak a Cardiff City is, továbbá számos játékos és klub.

Sala a Nantes-tól szerződött a Cardiffhoz, ezért utazott január 21-én Franciaországból Angliába. Az egymotoros repülőgép pilótája – a rendőrség tájékoztatása alapján – 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről. A roncsot a tengerfenéken vasárnap találták meg, benne egy holttesttel, melyet felszínre hoztak, majd a halottkém vizsgálatát követően csütörtökön késő este közölték, hogy Salára bukkantak rá.

A játékost a balesetet megelőző héten klubrekordot jelentő, 17 millió euró (5,4 milliárd forint) körüli összegért igazolta le a Cardiff.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.