Északi fény a magyar sportélet égboltján

Észak-Magyarország sportéletének megkerülhetetlen szereplője a DVTK, a klub munkája immár nem csak Miskolcon érezhető. Interjú Sántha Gergellyel, a DVTK elnökével.

2021. 07. 31. 18:31
DVTK
Forrás: DVTK
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közelmúltban derült ki, hogy a DVTK regionális multisport klub egyik fontos egységében, a DVTK sportegyesületben végzett munkát a kormányzat komoly támogatással díjazza. Mit jelent ez a klub számára?

Jó érzés pozitív visszaigazolásokat kapni, ami azt mutatja, hogy jó az az irány, amelyet több éve kezdtünk a vidéki nagyegyesületi státus bevezetésének egyik kezdeményezőjeként. A következő öt évre a kiemelt egyesületek közé kerültünk, tehát a regionális, egyéni sportágak csoportosulására épülő klubmodell támogatása mellett is elkötelezett a kormányzat. Ez egy rendkívül fontos mérföldkő a DVTK életében, hiszen most már ez az egységünk is kiszámíthatóbban, stabilabban tud működni. Ezen felül hasonlóan fontos visszajelzés a klub egészére nézve az is, hogy egyre több az észak-magyarországi régióban működő, komoly gazdasági jelenléttel bíró vállalat gondolja úgy, hogy a minél jobb láthatósághoz az észak-magyarországi régióban szeretne a DVTK a megfelelő marketing kommunikációs platform. A múlt héten is fontos támogatói megállapodást jelentettünk be a Hell Energy személyében, amely megállapodás tető alá hozásáért már régen dolgoztunk, és amely a klub több szakosztályát is érinti, de szerencsére nem ők az egyetlen komoly támogatónk. A DVTK régebbi szponzorai is a klub mellett vannak, és jó úton haladunk a felé, hogy komoly, a sportot támogató egységet tudjunk kovácsolni a régióban a DVTK mögé, amely úgy gondolom, a siker egyik kulcsfontosságú tényezője.

Kormányzati megerősítést kapott a DVTK szerepének fontossága Fotó: DVTK

Miskolci bázissal mekkora régiót fednek le?

Az észak-magyarországi régió Borsod–Abaúj–Zemplén, Heves és Nógrád megyét fedi le, szeretnénk, ha az itteni emberek mind büszkék lehetnének a DVTK-ra. Hozzáteszem, hogy már most sem csak Miskolcon és közvetlen környezetében vannak szurkolóink, hanem a többi érintett megyében, sőt még Budapesten is. Salgótarjánban, Egerben is a DVTK viszi a labdarúgást, és most már Kassán is a DVTK tulajdonosi köréhez kapcsolódik a helyi labdarúgó klub működtetése, Miskolcon pedig a férfi és női futball, a női kosárlabda, a férfi jégkorong és a női röplabda mellett tizennyolc olimpiai sportágnak adunk otthont – miután Tokióról épphogy lemaradt néhány sportolónk, kiemelt cél, hogy Párizsba versenyzőt juttasson ki a DVTK, amely a Ferencváros után most már itthon a második legnagyobb sportolói bázissal rendelkező regionális sportklub, a régióban pedig egyértelműen vezető szerepet tölt be.

Ez hogyan mérhető le?

Egyrészt azon a meglepően sok megkeresésen, amelyek a régióban működő sportműhelyekből érkezik hozzánk, azzal a céllal, hogy csatlakoznának a DVTK-családhoz. Említettem már a marketing-kommunikációs értéket, és a sportolói létszám is mérvadó: nagyjából 1500 labdarúgónk és több mint háromezer sportolónk van.

A támogatók is látnak fantáziát a DVTK-ban Fotó: DVTK

Hogyan alakul ki a sportágak köre?

Szeretünk olyan sportágakra építkezni, amelyeknek hagyománya van Észak-Magyarországon. A labdarúgást aligha kell magyarázni a 111 éves DVTK-nál, de Salgótarjánban és Kassán is komoly hagyományai vannak a futballnak. A többi sportág tekintetében is fontos a tradíció, például női kosárlabdában és az egyéni sportágak közül például birkózásban mindig is nagyon erős bázis volt Miskolc. A tradíción kívül a népszerűség is ilyen tényező, mind a szurkolók, mind az utánpótlás játékosok körében, például a jégkorong is egy ilyen rendkívül népszerű szakágunk.

Hogyan tudnak azonosulni a salgótarjáni, az egri vagy éppen a kassai rajongók a DVTK-családdal?

A nem miskolci egységeknél oly formában dolgozunk, hogy a helyi klub identitását, színeit, címerét, nevét tiszteletben tartjuk. Nem ráerőltetni akarjuk magunkat ezekre az egyesületekre, hanem a szakmai segítségnyújtás a lényeg. Olyan stabil hátteret akarunk biztosítani, amely segít az egységek eredményesebb működésében. Ha pedig kinevelődik egy tehetséges játékos, akkor törekszünk arra, hogy a szintlépéskor a DVTK első csapatát válassza. Így nem kell végigutaznia az országot, a régióban maradhat, ahol a rokonai, barátai számára is sokkal láthatóbb marad.

A klubmodell építése mellett sokan mégis a diósgyőri futball helyzete alapján fogják megítélni a klubot. Ez mekkora nehézséget jelent?

Ez Magyarországot, sőt Európát nézve is természetes. Jelenleg ugyan NB II-es a csapat, viszont stabil a háttér, az akadémiát, a tulajdonosi hátteret, az infrastruktúrát figyelembe véve egyaránt. Mindent megteszünk azért, hogy visszakerüljünk az élvonalba, kiemelt erőforrásokat fordítunk most is, a jövőben is arra, hogy a labdarúgás minél sikeresebb legyen. Új szakmai vezetés állt munkába a nyáron, és magyar játékosok, valamint a régióból származó labdarúgók alkotják a DVTK megújult keretét. Az általános stratégiánknak nagy szerepe lesz abban, hogy megfelelő hátteret tudjon felépíteni a labdarúgócsapat mögé. A 12 csapatos NB I-ben nagyon komoly a verseny, sok megyei jogú város maradt csapat nélkül. Nekünk az a célunk, hogy Miskolc ne maradjon ilyen város, és ha az élvonalban leszünk egész Észak-Magyarország első számú labdarúgócsapataként, akkor könnyebb dolgunk lesz. Rövid távon elérhető az a biztonság, amire építve első csapat is jobban fog szerepelni. Ezen felül a labdarúgáson kívül a többi szakosztálynál folyó munka és sportolói, szülői, partneri visszajelzések alapján szerencsére kijelenthető, hogy az észak-magyarországi régióban a DVTK működésére rendkívüli módon szükség van.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.