Újabb győzelem, parádésan szerepel a Sopron az Euroligában

Parádés meccset játszott a Sopron Basket a női kosárlabda Euroligában: kedd után ismét legyőzte a remek erőkből álló török Galatasarayt, ezúttal 70-58-ra, és ezzel hibátlanul szerepel a csoportjában. A magyar élcsapat eddig mind a négy mérkőzését megnyerte a csoportjában, már csak kettő van hátra, és így fél lábbal már a nyolc között érezheti magát.

2020. 12. 17. 18:08
null
Gabby Williams ezúttal is remekelt a Sopronban Fotó: Tóth Zsombor Forrás: Sopron Basket
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Euroligában szerepelni kiváltság a női kosárlabdában, ez itt ugyanaz, ami futballban a Bajnokok Ligája: itt bizony az elit jön össze, és bár az orosz Jekatyerinburg kiemelkedik, mögötte a mezőny roppant kiegyensúlyozott. Ennek a tükrében kell értékelni azt, hogy a Sopron Basket két éve második, tavaly a negyedik lett a sorozatban. Az idén tavasszal a koronavírus törölte a végjátékot, ám a nemzetközi szövetség, a FIBA az ősszel elindította a meccseket az Euroligában, igaz, nem a szokásos két nyolcas, hanem négy négyes csoportban, amelyeknek a mérkőzéseit buborékban rendezik meg.

A D csoportban a Sopron mellett a török Galatasaray és két francia csapat, a Bourges és a Landes szerepel. Az első buborékban, amelynek éppen a magyar város adott otthont, két hete a törökök nem tudtak játszani a sok beteg játékos miatt, és a FIBA úgy döntött, most, ezen a héten kellett lejátszania a Sopron elleni két meccsét, természetesen ugyancsak buborékban, tehát Sopron két buborékot is megrendezett.

A magyar bajnok az első nekifutásra legyőzte a két francia együttest, majd kedden nagyon kemény, izgalmas mérkőzésen nyerni tudott 69-66-ra a Galatasaray ellen is. Csütörtökön következett a visszavágó, és a Sopron rá tudott tenni egy lapáttal, egészen kiváló játékkal most magabiztosan fektette két vállra a török sztárcsapatot. Kedden egyébként a magyar együttes állt hadilábon a távoli dobásokkal, és az ellenfél célzott kívülről sokkal pontosabban, most megfordult a helyzet. A Galatasaray-nak mindössze két hárompontos kísérlete hullott a gyűrűbe, az is az utolsó másfél percben, amikor már minden mindegy volt, számára már visszavonhatatlanul elveszett a mérkőzés.

 

Gabby Williams ezúttal is remekelt a Sopronban
Fotó: Sopron Basket/Tóth Zsombor

 

Az első negyed még kőkemény fizikai játékról és hullámzó teljesítményekről szólt, a magyar csapat kétszer is futott egy jó sorozatot, de a Galatának mindkétszer volt rá válasza. Az olló a második tíz percben kezdett el kinyílni, Briann January remek tempója után nőtt először tíz fölé a soproni előny, és ekkor érkeztek nagyon fontos triplák a padról beszállók részéről, Megan Walker után a 21 éves Czukor Dalma is szép távolival jelentkezett. Az első félidőben összességében öt hármast dobott be a Sopron, a másik oldalon tízből semmi volt a mérleg, ez dicsérte Gáspár Dávid csapatának a védekezését, és magabiztos előnyt jelentett a szünetre.

Utána még inkább rákapcsolt a Sopron, rögtön a pihenőt követően futott egy 6-0-t, és már egy híján hússzal vezetett. Vélhetően a tudat alatti kezdett el dolgozni ezután a játékosokban, akik elkövettek olyan hibákat, amelyek nagyon nem tetszettek Gáspár Dávidnak. Az eladott labdák, korán vállalt dobások után megérezte a Galatasaray, hogy jobbíthat a sorsán, de hiába nézett be tíz alá a török együttes, a harmadik negyed hajrájában az egész meccsen remekelő pazar tempóval, majd átadással állt csapata élére, a végén pedig Gaby Williams kettő plusz egyes akciója nyugtatta a hazai kedélyeket. Bár a negyedik tíz percet elvesztette a magyar bajnok, ezért csöppet sem kell szomorkodnia, mert addigra olyan előnyt dolgozott ki magának, amely bőven kitartott a meccs végéig, és ne feledjük, sikerült hatvan pont alatt tartania a kiváló támadópotenciállal rendelkező török együttest.

 

Tina Krajisnik (zöldben) ezúttal is úr volt a palánk alatt
Fotó: Sopron Basket/Tóth Zsombor

 

A Sopron Basket így négy mérkőzés után négy győzelemmel áll az Euroligában. A januári buborékban, amelyet Bourges-ban rendeznek meg, csak a két francia csapattal kell megmérkőznie. Ha egy meccset megnyer, már biztosan ott lesz a két továbbjutó között, ám ha az eredmények úgy alakulnak, még a két vereség is beleférhet az üdvösséghez. Fogalmazzunk úgy, hogy a magyar bajnok fél lábbal már ott van a nyolc között az Euroligában.

 

EUROLIGA, D csoport

GALATASARAY (török)–SOPRON BASKET 58-70 (12-14, 13-24, 16-18, 17-14)

Sopron, zárt kapuk mögött. V: Rohacky (osztrák), Sljivic (osztrák), Baloun (cseh)

GALATASARAY: Yalcin 2, C. WILLIAMS 15/3, Köksal, Steinberga 7, Russell 9. Csere: Hollingsworth 12, Bilgic 13/3, Hruscáková, Yilmaz. Edző: Efe Güven

SOPRON: January 6, FEGYVERNEKY 15/3, G. WILLIAMS 16/6, Brooks 8, Krajisnik 8. Csere: Johnson 7, Walker 7/3, Czukor 3/3. Edző: Gáspár Dávid

Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője: – Nagyon boldog vagyok, mert ismét óriásit melóztak a lányok! Ma is át tudtunk lendülni a nehéz pillanatokon. Volt egy időszak, amikor úgy tűnt, kicsúszhat a kezünkből a mérkőzés, de még időben visszataláltunk a helyes útra, ezért emelem kalapom a játékosaim előtt. Szintén gratulálok mindenkinek, aki részt vett a szervezésben, mert nagyszerű tornát rendeztek, ahol igazán profi körülmények között lehettünk. Kiemelném a saját stábomat is, a tagjai megkönnyítették a munkánkat azzal, hogy rengeteg segítséget nyújtottak mind nekem, mind a játékosoknak.

Emre Beser, a Galatasaray másodedzője: – Gratulálok a Sopronnak, nagyon jó mérkőzés volt. Mi sok dobást hagytunk ki, és ez okozta a vesztünket.

Fegyverneky Zsófia: – Nagyon boldog vagyok, hogy így tudtunk kezdeni az Euroligában. Ez a mérkőzés is megmutatta, hogy a védekezésünk az, amire támaszkodnunk kell. Ötvennyolc pontot kaptunk egy olyan csapattól, amely nyolcvan felett átlagol a török bajnokságban, úgy gondolom, ez mindent elmond erről a mérkőzésről.

Briann January: – Ez a mérkőzés megmutatta, mennyire összetartunk! Mindenki hozzátett valamit ehhez a győzelemhez, és végig koncentrált. Sok minden elhangzott a pályán, fizikailag nagyon megterhelő meccs volt, de mi végig összetartottunk, mert csak így nyerhettünk!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.