Ez szenzációs Barca-sorozat: 25 mérkőzés, 25 győzelem!

A spanyol labdarúgó-bajnokságban a Barcelona szerda éjjel 2-1-re verte a mérkőzés előtt még éllovas Real Sociedadot, és ezzel folytatta nagy sorozatát a baszk csapat ellen: a Nou Campban egymás után immár a huszonötödik győzelmét aratta ellene.

Magyar Nemzet
2020. 12. 16. 22:55
null
Jordi Alba Forrás: Twitter/FC Barcelona
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Barcelona vasárnap még a La Liga 13. fordulójában győzte le hazai pályán 1-0-ra a Levantét, hogy aztán szerdán már a 19. fordulóban fogadja a listavezető Real Sociedadot – természetesen egy előrehozott meccsen. Ebből a körből kedden egy találkozót már lejátszottak – a Real Madrid 3-1-re nyert a Bilbao ellen –, a többit majd január 19-21. között rendezik.

A szerdai rangadót a Real Sociedad úgy kezdte, hogy 26 ponttal áll a tabella élén (hét győzelem, öt döntetlen, egy vereség), de ennyit gyűjtött az Atlético Madrid és a Real Madrid is – az Atlético azonban két meccsel kevesebbet, tizenegyet játszott. A gyengélkedő Barcelona, amely vasárnap góljával szenvedte ki a győzelmet, tizenegy találkozón csak 17 pontot szerzett, öt győzelem és két döntetlen mellett már négy vereséget kellett elkönyvelnie. Ronald Koeman vezetőedző sérülés miatt nem számíthatott Piquére, Ansu Fatira, Dembélére és Sergi Robertóra sem, de a túloldalon is bőven akadtak hiányzók, így a góllövőlistát hét találattal holtversenyben vezető Mikel Oyarzabal, vagy például David Silva és Elustondo.

S bár a Barca játékosainak nem volt szívderítő ránézni a tabellára, azt is mondhatták, hogy ha nyernek, akkor a vesztett pontokat tekintve utolérik a listavezetőt, és ez így már sokkal jobban hangzott. Az pedig mindenképpen optimizmusra adott okot Messiéknek, hogy a Nou Campban a legutóbbi huszonnégy meccsüket – huszonkettőt a bajnokságban, kettőt a Király-kupában – kivétel nélkül megnyerték a Real Sociedad ellen (!), a baszkok legutóbb 1995. április 8-án úszták meg a vereséget Barcelonában, akkor a bajnokságban 1-1 lett a végeredmény.

Ez a statisztika rémisztő lehetett a vendégeknek, és a 10. percben nem sokon múlt, hogy a Barca megszerezze a vezetést, Dest beadása után a 18 éves fejese alig tévesztett célt, a labda a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. Jelentős fölényben volt a házigazda, így a semmiből jött a Real Sociedad találata, a 27. percben Portu keresztpasszát Willian José három méterről lőtte be (0-1). A katalánok azonban csak négy percig voltak hátrányban, egy kósza labdát Jordi Alba tekert be 14 méterről Remiro kapujába (1-1). S kisvártatva már majdnem a Barcelona vezetett, előbb Griezmann kisodródva a keresztlécet taláta el, majd Pedri ugratti ki Braithwaite-et, aki már csak Remiróval állt szembem, de az égbe lőtt. Nem úgy a játékrész vége felé Frenkie de Jong, ő bevágta Jordi Alba bal oldali badását. A játékvezető az asszisztense jelzésére elsőre les miatt nem ítélt gólt, de a VAR-szobából a fülére szóltak, hogy ez bizony szabályos találat volt, így 2-1-es hazai vezetésnél mehettek szünetre a felek.

Braithwaite köszönti a gólszerző Jordi Albát, ezt Messi már megtette
Fotó: Twitter/FC Barcelona

Az 55. percben Griezmann korábbi csapata ellen kihagyta a kihagyhatatlant, Jordi Alba sokadik remek beadása után két méterről az üres kapuba kellett volna pofoznia a labdát, de a fekvő Remiro kezébe lőtte! A 73. percben Pedri önfeláldozóan mentett Isak nagy helyzeténél, nekiütközött a kapufának, le is kellett cserélni. Nagyot változott a játék képe, támadott a Real Sociedad, helyzetei is adódtak, a 84. percben Ter Stegen hatalmas bravúrral hárított egy kipattanó után, megint Isak volt közel a gólszerzéshez. Ám maradt a 2-1, nyert a Barcelona, így a Nou Campban sorrendben huszonötödször is legyőzte a Real Sociedadot! Amely így a La Liga tabelláján elveszítette az első helyét, mert így eggyel rosszabb lett a gólkülönbsége, mint az Atlético Madridnak. A Barcelona pedig feljött az ötödik helyre.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.