A Fehérvár legjobbja szégyenkezett és bocsánatot kért

Múlt héten legyőzte a Fradit és a ZTE-et idegenben a Mol Fehérvár, amely november óta először tudott egymás után két tétmérkőzésen nyerni. Úgy tűnt, kezdett kilábalni a válságból az együttes, ám tegnap a Paks ellen újabb látványos összeomlás következett a 2-2-es döntetlennel. Ivan Petrjak szégyenkezett, a csoda pedig a jelek szerint csak három napig tartott.

2021. 03. 04. 10:26
null
Forrás: Mol Fehérvár
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Teljesen őszintén mondom, hogy sokkal boldogabb lennék most, ha nem rúgok gólt, és nem adok gólpasszt, de megnyerjük a mérkőzést – értékelt a Paks elleni meccs végén Ivan Petrjak, a Fehérvár legjobbja. – A Ferencváros elleni győzelem után elkezdtünk jobban játszani, jobb lett a hangulat az öltözőben is, de úgy tűnik, még mindig nincs vége ennek a rendkívül rossz időszaknak. Nehéz mit mondani, számunkra ez a döntetlen vereséggel ér fel.

Sajnálom a szurkolóinkat az eredmények miatt, és bocsánatot is kérek.

A mondás szerint minden csoda három napig tart, s úgy tűnik, Fehérváron sincs ez másként. Épp egy héttel a tegnapi meccs előtt, múlt szerdán a Ferencváros elleni kupameccsen főnixként támadt fel a csapat Szalai Tamás megbízott edző vezetésével. Azt megelőzően gyötrelmes játékot mutatott be, és borzasztó eredményeket ért el az együttes, ezért Márton Gábor vezetőedzőnek távoznia kellett. Aztán a Fradi ellen váratlanul nyert idegenben a Fehérvár, amelynek a futballistái hosszú idő után először újra küzdöttek egymásért, igazi csapatnak mutatkoztak.

Ivan Petrjak küzdött, gólt lőtt, és gólpasszt adott a Paks ellen Fotó: Mol Fehérvár

Az sem rázta meg az öltöző és a frissen vakolt egység falait, hogy a kupasiker után bejelentették, hogy április elsejétől Szabics Imre vezetőedző Juhász Rolanddal és Torghelle Sándorral a stábjában veszi át az irányítást. A hétvégén ugyanis – továbbra is Szalai Tamással a kispadon – ismét győzött a Fehérvár, amely a Zalaegerszeget fektette két vállra két góllal. Ezzel az NB I-ben hatmeccses nyeretlenségi széria végére tett pontot a gárda. Minden jel arra mutatott, hogy kezdett kilábalni a válságból a Fehérvár, amely előtte egymás után két tétmérkőzést novemberben nyert meg legutóbb.

De a csoda tényleg csak három napig tartott. Három nappal a ZTE elleni siker után a Paks elleni bajnokin, hazai pályán újra látványosan összeomlott a Fehérvár, mint előtte oly sokszor. Két góllal vezetett Szalai Tamás csapata, amely rengeteg helyzetet kidolgozott és elpuskázott, majd a hajrában hét perc alatt két találatot szedett be váratlanul. A vége 2-2 lett, de igaza van Petrjaknak, ez a döntetlen vereséggel ért fel a Fehérvárnak, amely az újabb botlással immáron ötpontos hátrányba került a második helyezett Puskás Akadémia mögött.

Nem maradt más, mint az egyébként becsülendő bocsánatkérés. És a remény, hogy április elseje idén nem a bolondok napja miatt marad emlékezetes Fehérváron.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.