Fehérváron a rapszodikus Újpest FC

Az elmúlt hét végén szünetelt a bajnokság, csupán egy összecsapást rendeztek: az Európa-liga csoportkörében érdekelt Ferencváros pótolta a második fordulóból elhalasztott zalaegerszegi mérkőzését.

Magyar Nemzet
2019. 09. 28. 13:31
Sigér Dávid
Zágráb, 2019. augusztus 6. Sigér Dávid, a Ferencváros játékosa (k) a gólját ünnepli csapattársaival a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában játszott FTC - GNK Dinamo Zagreb első mérkőzésen a zágrábi Maksimir Stadionban 2019. augusztus 6-án. MTI/EPA/Antonio Bat Fotó: Antonio Bat
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az éllovas Mol Fehérvár az Újpesttel találkozik a labdarúgó NB I hetedik fordulójában. Juhász Roland, az eddig százszázalékos székesfehérvári csapat kapitánya klubja honlapján úgy fogalmazott, bízik benne, hogy ott folytatják, ahol abbahagyták. „Az edzéseken azt látom, hogy a csapat ugyanolyan éhes, mint a szezon elején. Persze próbálunk előrébb is lépni” – mondta, majd kitért rá, hogy a sikerért minden bizonnyal a hét végén is sokat kell tenniük, már csak azért is, mert Feczesin Róberttel erősödtek a fővárosiak. „Az Újpest játékából eddig éppen egy olyan típusú center hiányzott, mint Feczesin Róbert. Azért jobban örülnénk, ha a meccs a mi támadóinkról szólna” – folytatta.

Az elmúlt hét végén kupaforduló miatt szünetelt a bajnokság, csupán egy összecsapást rendeztek: az Európa-liga csoportkörében érdekelt Ferencváros pótolta a második fordulóból elhalasztott zalaegerszegi mérkőzését. A begyűjtött három ponttal feljött a harmadik helyre úgy, hogy – a Debrecennel együtt – egy mérkőzéssel még mindig kevesebbet játszott. A címvédő ezúttal is vasárnap lép pályára otthon, a középcsapat Kisvárda ellen. Az M4 Sport a DVSC–Puskás Akadémia és a Fehérvár–Újpest összecsapást tűzi műsorára, a többi találkozó az M4sport.hu-n követhető élőben.

NB I, 7. forduló, szombat: Mezőkövesd–Honvéd, Kaposvár–Diósgyőr, ZTE–Paks, Debrecen–Puskás Akadémia (valamennyi 17.00 óra), Mol Fehérvár–Újpest (19.30); vasárnap: Ferencváros–Kisvárda 16.00.

A harmadosztályú BKV Előre otthonában játszik a Ferencváros (a képen) a Magyar Kupa következő, 7. fordulójában, amelynek tétje a 32 közé jutás. A tegnapi sorsoláson kiderült, hogy a címvédő Mol Fehérvár FC az ugyancsak harmadik vonalbeli Tiszaújváros vendége lesz. A Debrecen a megyei első osztályú Tatabányához látogat, az Újpest és a Honvéd pedig NB II-es ellenféllel találkozik, előbbi az Ajka, utóbbi a Kazincbarcika csapatát kapta. Az élvonalbeli csapatok kiemeltek voltak, tehát egymással nem kerülhettek össze.

A párharcok pályaválasztói az alacsonyabb osztályú együttesek, míg azonos osztály esetén az a csapat játszhat otthon, amelyet előbb húztak ki a sorsoláson. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el október 30-án. Döntetlen esetén kétszer 15 perc hosszabbítás, majd tizenegyespárbaj következik.

Az élvonalbeli csapatok párosítása: BKV Előre (III. osztályú)–Ferencváros, Tiszaújváros (III.)–Mol Fehérvár, Tatabánya (megye I.)–Debrecen, Ajka (II.)–Újpest, Kazincbarcika (II.)–Honvéd, Budaörs (II.)–ZTE, Kozármisleny (III.)–Kisvárda, Sényő (III.)–Mezőkövesd, Dabas (III.)–Diósgyőr, Maglód (megye I.)–Puskás Akadémia, Tiszakécske (II.)–Kaposvár, Salgótarján (megye I.)–Paks.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.