Folytatódik-e a hihetetlen lipóti csoda?

A Lipót Pékség játékosai felszabadultan futballozhatnak, hiszen a győzelemmel már így is új fejezetet írtak a klub történetébe, az pedig óriási meglepetés lenne, ha a következő körbe léphetnének.

Magyar Nemzet
2020. 02. 19. 14:06
null
Jagodics és Kálnoki Kis nem bírt magával Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bemutatkozásnak roppant kínos volt: Márton Gábor egy hete úgy debütált a Zalaegerszeg kispadján a Magyar Kupában, hogy csapata 3-1-re kikapott Lipóton a harmadosztályú Lipót Pékség együttesétől. Vicces gólokat kapott a ZTE, a frissen kinevezett vezetőedző pedig elkeseredés helyett csupán annyit mondott, hogy szerencsére lesz még egy visszavágó is… Azóta a bajnokságban győzelemmel nyitott a frissen kinevezett vezetőedző, hazai pályán az Újpestet sikerült legyőzni ­2-1-re, és ma adott a feladat: továbbjutással kellene visszaállítani a megtépázott tekintélyt. A Lipót Pékség játékosai viszont felszabadultan futballozhatnak, hiszen a győzelemmel már így is új fejezetet írtak a klub történetébe, az pedig óriási meglepetés lenne, ha a következő körbe léphetnének.

Szörnyű mérkőzést hozott az Újpest és a Mol Fehérvár párharcának első összecsapása, az akkor házigazda liláknak nem sikerült előnyt szerezniük a visszavágóra. Mindkét fél bajnoki vereség után próbál vigasztalódni a kupában, a fehérvári klub honlapján Visar Musliu, a csapat védője azt hangsúlyozza, hogy nem akarnak hosszabbítást, a rendes játékidőben kell kicsikarni a továbbjutást.

Jagodics és Kálnoki Kis nem bírt magával
Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila

Lesz némi pikantériája a Haladás-Honvéd találkozónak is, mert az első meccs botrányos körülmények között ért véget: a lefújás után egy-egy játékost (Kálnoki Kist és Jagodicsot) kiállított a játékvezető, az MLSZ fegyelmi bizottsága pedig további egyet-egyet piros lap nélkül is eltiltott. A szombathelyiek nehéz feladat előtt állnak, mert bár csak egy gól a hátrányuk, a leggyengébb pontjuk éppen a gólszerzés. Nem dőlt még el a Kaposvár és a Mezőkövesd vetélkedése, ugyanakkor a Dorog, a Puskás Akadémia és az MTK gyakorlatilag már a negyeddöntőben érezheti magát.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágók, szerda: III. ker TVE (NB III)–Dorog (NB II) 13.00 (az első mérkőzésen: 1-4), Mol Fehérvár FC–Újpest 17.30 (0-0), (tv: M4 Sport), Haladás (NB II)–Bp. Honvéd 18.00 (0-1), Kaposvár–Mezőkövesd 18.00 (1-2), Zalaegerszeg–Lipót Pékség SE (NB III) 18.00 (1-3), Paks–Pécsi MFC (NB III) 18.00 (2-1), Puskás Akadémia–Békéscsaba 18.00 (3-0), Dunaújváros (NB III)–MTK Budapest (NB II) 18.00 (0-3).

Lipóti edző: Élvezzék minden percét!

Helyén kezelik a lipótiak a Zalaegerszegi TE elleni szerda esti labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntő-visszavágót. Varga Péter edző szerint nem izgulják túl a meccset, mert ők már mindenképpen nyertesei ennek a párharcnak. A múltheti 3-1-es győzelem az NB I-es együttes ellen az egész ország figyelmét az NB III-ban játszó kiscsapatra irányította.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.