Gyurcsó nemcsak az otthonához, hanem a válogatotthoz is közelebb lesz

Gyurcsó Ádám immár az NK Osijek (Eszék) labdarúgójaként küzd a céljáért, hogy visszakerüljön a válogatottba és ott lehessen nyáron az Európa-bajnokságon. A spliti távozása hátteréről a céljairól beszélt a Nemzeti Sportnak adott interjúban.

Magyar Nemzet
Forrás: Nemzeti Sport2021. 02. 17. 10:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ősszel új elnök érkezett a Hajduk Splithez, aki azt mondta, akinek 2021 nyarán lejáró szerződése van, és nem ajánlanak neki újat vagy nem hosszabbít, az nem férhet a csapat közelébe a tavasszal. Dolgoztam keményen, hogy profi játékosként a lehető legtöbbet hozzam ki ebből a szituációból. A mostani a negyedik edző, aki ebben az idényben irányítja a Hajdukot, én mindegyiknél játszottam, úgy érzem, rá is szolgáltam erre. Ősszel végig a pályán voltam, jól is ment a játék. Miután kinevezték az olasz Paolo Tramezzanit vezetőedzőnek, megbeszéltünk minden részletet, elmondta, hogy nem számolhat velem száz százalékig, mivel legkésőbb az idény végén távozom. Nincs bennem harag, normális kapcsolatot alakítottunk ki annak ellenére, hogy rövid ideje ismertük egymást, tudom, hogy ennek nem szakmai okai vannak. Egy ekkora csapatnál óriási az elvárás, az eredmények viszont nem jöttek az utóbbi időben, ezért is történhetett meg, hogy már négy edző irányított az évadban, és sajnos történtek furcsaságok a klubnál. Azt kívánom, hogy legyen sikeres a jövője, egyenesedjen ki. Nekem most az a legfontosabb, hogy ott legyek a válogatottban a nyári Európa-bajnokságon, és ahhoz, hogy bekerüljek a keretbe, minél többet kell játszanom – mondta Gyurcsó a Nemzeti Sportnak.

Gyurcsó arról is beszélt, a döntésről előzetesen tájékoztatta Marco Rossit, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, aki támogatta a klubváltásban. Eszéken Kleinheisler László csapattársa lesz, akivel anno hozzá hasonlóan a Puskás Akadémián nevelkedett.

A teljes interjú ITT tekinthető meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.